Autó hvg.hu 2016. május. 18. 20:41

Bemutatták a jövő Volvóját, amitől félhet az Audi A3 és a Mercedes GLA is

A svédek egyértelművé tették, milyen irányba indul el a cég a következő években. Ahogy fogalmaznak: "Ez már nem apukád autója!"

Igen alapos munkát végzett a Volvo néhány nappal ezelőtt, amikor felvillantott néhány részletet arról, hogyan nézhet majd ki a jövő Volvója. A márka kedvelői azóta tűkön ülve vártak arra, hogy végre hivatalosan, egy az egyben is láthassák az új gépeket, a svédek pedig amit ígértek, teljesítették: szerdán leleplezték a leendő 40-es széria tanulmányautóit.

Az már első ránézésre is feltűnik, hogy a Volvo egyértelműen a prémium kompakt modellek piacát célozza meg, vagyis az Audi A3-nak és a Mercedes GLA-nak valóban lesz némi félnivalója.

Volvo
Volvo

A modellcsalád tagjai merész külső és belső formajegyeik mellett piacvezető technológia tartalmat kínálnak az online kapcsolódás, a részben vagy teljesen elektromos hajtás, valamint az autonóm mobilitás terén.

Az új tanulmányautók elsőként alkalmazzák a Volvo új kompakt moduláris platformját (Compact Modular Architecture, CMA), amelyet kifejezetten kisebb méretű autók számára fejlesztettek ki. „A CMA platform lehetővé tette, hogy különleges, fiatalos értékeket képviseljenek. Ez a jövő áll a Volvo előtt” – mondta Thomas Ingenlath, a Volvo Cars formatervezésért felelős alelnöke.

Volvo

A Volvo új globális kompakt modellcsaládjában helyet kap egy akkumulátoros elektromos meghajtású modell, valamint egy Twin Engine technológiájú, plug-in hibrid hajtásláncú változat is, összhangban a vállalat azon törekvésével, hogy teljes termékkínálatát részben vagy teljesen elektromos hajtásláncokkal egészítse ki. Hogy mennyire komolyan gondolják a változást, azt jól mutatja, hogy a cég 2025-re egymillió ilyen autót akar értékesíteni.

Volvo
Volvo
Volvo
Volvo
Volvo
Volvo
Volvo

Az új 40-es széria első képviselője várhatóan már 2017-ben sorozatgyártásba kerül.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.