Peter Hochholdinger 22 éven keresztül dolgozott a négykarikásoknál.
Nemrég még arról szóltak a hírek, hogy a Tesla komoly bajba került, a cégtől ugyanis sorra léptek le a legfontosabb emberek. Úgy tűnik azonban, Elon Musk nem ijedt meg a dologtól, és ismét bebizonyította, senki sem pótolhatatlan.
A cég közleménye szerint máris megtalálták a nemrég távozott Greg Reichow termelési alelnök utódját, méghozzá nem is akárkit. A Teslához Peter Hochholdinger érkezett meg, aki 22 év után hagyta ott az Audit. A szakember feladata – nem túl meglepő módon – az lesz, hogy növelje és javítson a Model S és a Model X gyártásán, valamint segítsen kidolgozni egy költséghatékony és minőségi gyártási programot a Model 3 számára. Ez utóbbi nem kis feladat, az autóra ugyanis ömlenek a megrendelések.
Azt még egyelőre nem lehet tudni, ki érkezik majd a szintén távozó Josh Ensign, a Tesla gyártásért felelős alelnökének helyére.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.