Autó hvg.hu 2016. március. 09. 08:26

Versenypályára küldi a Golf GTI-t a Volkswagen

A TCR versenysorozatba szánt, turbós négyhengeres versenyautót a Seattal közösen fejlesztették a németek a privát ügyfelek számára.

Ahogyan arra a tanulmányautó kapcsán számítani lehetett a Volkswagen elkészítette a Golf GTI versenyváltozatát, amit a TCR sorozatban versenyző privát csapatoknak szánnak. A Seattal közösen kifejlesztett túraautó kiszélesített lökhárítókat, küszöbtoldatokat, új motorháztetőt, karbonsplittert és hátsó szárnyat, valamint 18 colos Michelin versenygumikat kapott. A lemezek alatt állítható futómű, átdolgozott kormánymű és versenyfékszett lapul, míg az orrában a Golf R-ből származó, de valamelyest átdolgozott 2.0 literes, turbós benzinmotor dolgozik.

VW

A négyhengeres erőforrás 330 lóerőt és 410 Nm maximális nyomatékot produkál, amit a hatfokozatú, kormányról vezérelhető szekvenciális váltón keresztül juttat el az aszfaltra. Álló helyzetből mintegy 5,2 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, míg a végsebessége a végáttételtől függően 230 km/h környékén van. Ugyan a Golf TCR belsejéről nem mutattak fotókat, de a versenyszabályzatnak megfelelően bukókeret, fejvédős kagylóülés és FIA-homológ verseny-üzemanyagtartály biztosan van benne.

Aki esetleg TCR induláson törné a fejét, és szívesen tenné ezt egy Golf GTI TCR volánja mögött, annak egy évet minimum várnia kell, ugyanis a Volkswagen Motorsport mindössze 20 autót épít a 2016-os szezonra, melyek közül már az összes példány gazdára talált.

VW
VW

További friss autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?