Autó hvg.hu 2015. december. 12. 11:32

A tervek legalább látványosak a Saab visszatéréséhez

A jelenleg kínai-svéd befektetőpáros kezében lévő, szebb napokat látott trollhattani márka újabb reinkarnációra készül.

A Saab utolsó modelljét, a még 2008-ban debütált 9-3-at, most éppen gyártották is pár hónapig a svédországi gyárban, mert a hongkongi National Electric Vehicle Sweden (NEVS) konzorcium szerzett rájuk megrendeléseket Kínában. Ugyanakkor a tervek szerint jövőre megjelenik a 9-3-as új változata, amely már Kínában készülne, és az is elképzelhető, hogy csak elektromos változatban létezne.

Az 1947-ben alapított Saab jelenlegi tulajdonosának mindenesetre további tervei is vannak, nem is akármilyenek. A cég vezetése bemutatott négy új modellvázlatot, egy közepes méretű SUV-t, egy crossovert, egy sportos szedánt és egy kisméretű szabadidőautót.

NEVS

A hírek szerint a termelésen úgy osztozna meg a gyártó, hogy 60 ezer autó készülne évente a tollhattani gyárban, míg az új kínai üzemben 200 ezer.

Mindenesetre az évek óta kómában lévő Saab jövője sok kétséget rejt. Nemrégiben például még arról is volt szó, hogy a török állam is beszállna a cégbe, és megvásárolták a 9-3-as gyártási jogát.

További friss autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.