Autó hvg.hu 2015. november. 24. 06:46

Mi történik, ha egy Trabantot kereszteznek egy Audi TT-vel? Hát ez

Trabant ilyen ráncfelvarrást még nem kapott, de nagyon jól áll neki.

A Trabant kétség kívül a keleti blokk egyik legismertebb autójává nőtte ki magát, amit egy-egy fanatikus autógyűjtő a mai napig nagy becsben tart, bütykölget és gyönyörködik benne. Felújítani talán még nem is lenne olyan nagy kunszt, de egy lengyel tulajdonos olyasmit tett, amire rögtön felkapja a fejét az ember.

Artur Owsiany

A cseh Autoforum alapján a Carscoops azt írja: a történet valamikor 14 évvel ezelőtt vette kezdetét. A lengyel tulajdonos vett egy Trabantot, hogy azt felújítsa, majd betegye az autógyűjteményébe. Amellett, hogy rendbe tette a rozsdás karosszériát, a belsővel és a motorral is foglalkozott: először egy 1,1 literes Volkswagen Polo motorját építette bele, majd az évek során egy 1,3 literes, egy 1,8 literes, valamint egy 2 literes Golf GTI motorját is kipróbálta. És akkor jött a sors keze.

Artur Owsiany

Amikor már úgy tűnt, készen van a nagy mű, a tulajdonos saját garázsában törte össze egy másik autóját, történetesen egy Audi TT-t. Ezek után nem tehetett mást, mentette, ami menthető. Végül a Trabantba építette be az 1,8 literes turbó motort, a kis kocsi pedig megörökölte a Quattro összkerékhajtását is. Az utastérbe bekerült a két sportülés, a váltó, a kormánykerék és a műszerfal egy része is, így igazi Audi-hangulat uralkodik a Trabantban.

Artur Owsiany

Az autó a stabilitás érdekében természetesen az eredetinél jóval szélesebb gumikat kapott, a lendületet pedig az Audi féktárcsái igyekeznek megtörni.

Artur Owsiany

A jármű most 266 lóerős, a 0-100 km/h-s sprintet pedig mindössze 4,5 másodperc alatt teljesíti. Az autó eléri a 200 km/h-t is, erre 15,5 másodpercet kell várni, ha álló helyzetből indulunk el vele.

Artur Owsiany
Artur Owsiany
Artur Owsiany
Artur Owsiany
Artur Owsiany
Artur Owsiany
Artur Owsiany

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.