Autó hvg.hu 2015. augusztus. 22. 13:18

Több mint ötszáz lóerővel érkezik a Mercedes vadonatúj sportkupéja

A C63 AMG Coupe kétféle teljesítménnyel is rendelhető lesz, az alapváltozatban 476 lóerőt produkál a 4.0 literes, ikerturbós V8-as motor, míg az S kivitelben 510-et.

Ahogyan azt korábban beharangozták röviddel a Mercedes-Benz C-osztály kupé változatának leleplezése után most megérkezett modellszéria csúcsváltozata, a C63 AMG Coupe. A Mercedes sportrészlege által kezelésbe vett elegáns kupéból igazi autópályás ragadozót faragtak a mérnökök, hiszen az AMG GT-hez hasonlóan ebben is az új fejlesztésű 4.0 literes, ikerturbós V8-as motor lapul a modellspecifikus motorháztető alatt.

MB
A nyolchengeres erőmű 476 lóerőt és 650 Nm maximális nyomatékot produkál a C63 AMG alapváltozatában, amely a hétfokozatú AMG automataváltóval párosítva 4 másodperc alatt gyorsítja az autót nulláról százra, míg a végsebessége szokás szerint 250 kilométer/óránál van elektronikusan limitálva. A S kivitel ezzel szemben 510 paripát és 700 Nm maximális nyomatékot állít csatasorba, amely egy tizeddel jobb nulla-százas sprintidőt eredményez, valamint ugyanakkora végsebességet. Jó hír viszont az Autobahn lovagjainak, hogy az opcionális AMG Driver’s Package kiválasztásával a végsebessége mindkét kivitelnek 290 kilométer/órára nő.

Sportváltozathoz hűen nem csak a teljesítménye kimagasló az új C63 AMG-nek, de a megjelenése is, hiszen az elegáns alapformát sikerült diszkréten sportos elemekkel feldobni. Újak például a lökhárítók, szélesebbek a kerékjárati ívek, a két dupla kipufogóvég között egy diffúzor is helyet kapott, valamint egy apró légterelő is került a csomagtérajtóra.

Az utastérben az AMG modellekre jellemző hűvösen sportos hangulat uralkodik, AMG sportülésekkel, lapított aljú kormánykerékkel és szénszél borítású középkonzollal. A műszaki csemegék közül mindenképpen megemlítendő még, hogy a C63 AMG-t adaptív sportfutóművel szerelik, továbbá széria az önzáró hátsó differenciálmű.

Az újdonság a szeptemberi Frankfurti Autószalonon tartja a világpremierjét, az értékesítése pedig jövő márciusban kezdődik a hazai piacán.

MB
MB
MB
MB
MB

Ha szeretne időben értesülni az újdonságokról, kövesse a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.