Autó hvg.hu 2015. június. 15. 10:30

Videó: Megadja a módját a skót, aki másfél millió dolláros hiperautót vesz

A viccek alapján a skótokról nem feltétlenül egy több mint másfél millió dollárt kóstáló hiperautó jut az ember eszébe, de a valóságban közöttük is vannak dúsgazdagok, akik megengednek maguknak ilyesfajta úri huncutságot. Egy amerikai skót például Pagani Huayrát vásárolt, nem is akármilyet, ráadásul komoly csinnadratta közepette vette át új szeme fényét…

A meg nem nevezett skót igazi patrióta változatot rendelt a 6 literes, V12-es, 730 lóerős biturbó AMG-erőforrás által hajtott rakétából, amelyet a Connecticut állam egyik sportkocsi-kereskedésében vehetett át. A „Scozia” fantázianevű egyedi példány ülését a család színeiben és mintájában pompázó tartánnal vonták be, további nyalánkságok mellett.

Mint a kereskedés által közreadott videóból kiderül, az átadóceremónia sem volt mindennapi: a teremben más Huayrákat is kiállítottak, a lepel pedig skótdudaszóra hullt le a verdáról, amelynek alapkonfigurációja álló helyzetből százra 3,2 másodperc alatt gyorsul fel, végsebessége pedig akár 372 kilométer/óra is lehet.

A kereskedés még a kocsi 1:8 arányú makettjével is meglepte a tulajdonost, aki remélhetőleg nem lesz annyira skót, hogy sajnálja majd a pénzt az üzemanyagra.
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.