Autó hvg.hu 2014. november. 28. 15:13

Mégsem építik tovább az M60-ast, autóút lesz az M6-ból

Úgy tűnik, nem építik tovább az M60-ast Pécstől, bár egy hónapja még azt mondta a szaktárca államtitkára, hogy 2018-ig megépülnek a horvát határig vezető autópálya-szakaszok.

A jelenlegi állás szerint nem építik Pécstől tovább az M60-as autópályát – közölte a Dunántúli Napló.

A Magyar Közlönyben megjelent új kormányrendelet szerint ugyanis visszavonták a baranyai közlekedésfejlesztés aktuális feladatairól szóló tavalyi keltezésű kormányhatározatot. A lap szerint ez azt jelenti, hogy nem hosszabbítják meg a 67-es főutat az országhatárig, nem épül híd a Dráván, és az autópályát sem építik tovább Pécstől az országhatárig.

Azt is írták, hogy a következő évek során megvalósítandó nagyobb közúti projektek között egyetlen baranyai fejlesztés szerepel, a Bóly és Ivándárda közötti szakasz megépítése, de az is csak kétszer egysávos lesz, vagyis nem autópálya, hanem autóút.

MTI / Kálmándy Ferenc

Egy hónapja Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára még azt nyilatkozta, hogy 2018-ig megépül a Pécs és Barcs között a horvát határig vezető, valamint a Bóly és Ivándárda közötti szakasz, mivel arra kormányhatározat is kötelezi a döntéshozókat.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat egyébként nem tisztázza, hogy a baranyai fejlesztésekre vonatkozó korábbi határozatot miért vonták vissza, illetve tervezik-e, hogy egy új határozatot fogadnak el a visszavont helyett a jövőben.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?