2014. október. 07. 17:53 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 07. 17:52 Autó

"A családunk nagyon nehéz napokat él át" - megérkeztek Bianchi szülei

Családja keddi közlése szerint továbbra is kritikus, de stabil az állapota Jules Bianchinak, a Marussia Forma-1-es csapat francia pilótájának, aki autójával egy mentést végző darunak ütközött, és súlyos fejsérüléseket szenvedett a vasárnapi, szuzukai Japán Nagydíjon.

A versenyző szülei - Christine és Philippe Bianchi - hétfőn érkeztek meg Jokkaicsibe, ahol fiukat a helyi kórház intenzív osztályán ápolják.

"A családunk nagyon nehéz napokat él át" - mondták a pilóta hozzátartozói, hozzátéve ugyanakkor, hogy a világ minden tájáról áradó együttérzés és segítség vigaszt nyúlt számukra.

A 25 éves Bianchi a szuzukai futam 41. körében csúszott ki a pályáról, és az egy körrel azelőtt ugyanott balesetet szenvedő Adrian Sutil autóját kiemelő darunak ütközött. Eszméletlen állapotban, súlyos fejsérülésekkel vitték kórházba és életmentő műtétet hajtottak végre rajta, azóta a jokkaicsi Mie kórházban fekszik.

Az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone független vizsgálatot sürget az ügyben, Jean Todt, a nemzetközi szövetség (FIA) elnöke pedig még hétfőn teljes és részletes beszámolót kért Charlie Whiting versenyigazgatótól a Japán Nagydíjon történtekről.

A legutóbbi súlyos fejsérüléssel járó baleset a Magyar Nagydíjon történt, a 2009-es hétvégén az akkor még a Ferrarinál versenyző brazil Felipe Massát találta fejbe az előtte haladó autóról lerepülő rugó. Massa az eset után felépült és most a Williamsnél vezet.

 

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.