2014. szeptember. 16. 18:55 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 16. 18:57 Autó

Újra zöld lámpát kapott Németországban a taxisok mumusa

Két héttel elrendelése után a frankfurti tartományi bíróság feloldotta kedden az Uber fuvarmegosztó szolgáltatás működését betiltó végzést. Utóbbit augusztusban hozták, sürgősséggel. A törvényszék indokolatlannak találta az Uber működésének azonnali betiltására benyújtott keresetet. Az Uber tehát folytathatja tevékenységét Németországban addig, amíg rendes bírósági eljárásban a felperesnek sikerül elérnie betiltását. A tilalom megsértése alkalmanként 250 ezer eurós bírságot jelentett volna az Ubernek.

A taxisok azzal indokolták az Uber működésének azonnali betiltását kérő keresetüket, hogy az közvetlenül veszélyezteti megélhetésüket. Az applikáció nem hivatásos sofőrökkel hozza össze az utasokat.

A frankfurti tartományi bíróság nem a kereset tárgyát, hanem a gyorsított eljárásra vonatkozó kérést találta meglapozatlannak.

A bíróság szóvivője közölte, hogy a testület "változatlanul szabályellenesnek tekinti utasok kiközvetítését olyan magánszemélyeknek, akik nem rendelkeznek a személyszállítási törvényben foglaltaknak megfelelő engedélyekkel és ezzel törvényszegésre ösztönzi őket". A felperes azonban "már hosszú ideje tudatában volt a törvényszegésnek, de elmulasztotta megtenni a szükséges jogi lépéseket".

"Fellebbezünk a döntés ellen és kérni fogjuk a tiltó végzés visszaállítását" – mondta Herwig Kollar, a taxisokat tömörítő Genossenschaft Taxi Deutschland jogi képviselője. Arra hivatkozott: a bíróság nem mondta ki, hogy az Uber szolgáltatása legálisan működne Németországban, kimondta viszont azt, hogy konkurenciát támaszt a taxis szolgáltatásoknak. Ha a fellebbezés sem jár sikerrel, a taxisoknak hosszas pereskedésre kell számítaniuk.

Németország szigorú szabályokkal korlátozza az új szereplők belépését a taxipiacra. A sofőröknek utas fuvarozási engedélyt kell szerezniük és előre megszabott tarifákkal dolgozhatnak. A taxitársaságok és több hatóság is a személyfuvarozásra vonatkozó törvények megsértésével vádolták az Ubert. A monopóliumellenes bizottság, a kormány egyik tanácsadó testülete viszont deregulációra érettnek tekinti a német taxipiacot.

Fabien Nestmann, az Uber németországi igazgatója üdvözölte a törvényszéki döntést. Az Uber az egyik legfontosabb piacának tekinti Németországot Európában. 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.