2013. október. 17. 21:56 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 17. 21:47 Autó

Színes riasztásokkal próbálkoznak Pekingben

A kínai főváros rendkívüli intézkedések bevezetését tervezi a Pekinget fojtogató szmog csökkentésére, a legszennyezettebb napokon páros és páratlan rendszámok alapján megfelezve az utakon közlekedő magángépkocsik számát - jelentette az állami média csütörtökön.

A riasztási rendszer négy fokozatból áll majd, ezeket kék, sárga, narancs és vörös színnel fogják jelölni. A legmagasabb szintű, vörös riasztás esetén zárva maradnak az óvodák, általános és középiskolák, a kormányzati gépkocsik 30 százalékát leállítják.

Szakemberek a gépjárműveket tartják az állandósult súlyos légszennyezés legfőbb forrásának. A néhány évtizede még bicikliző tömegeiről ismert Pekingben idén augusztus végén már 5,37 millió autót tartottak nyilván, ebből négymillió magángépkocsi.

A közel 21 millió lakosú Peking vezetése által meghirdetett program azzal is számol, hogy a vörös riasztás életbe lépésekor kétmillió fővel is megnőhet a tömegközlekedést igénybe vevők száma. Ilyenkor plusz autóbuszokat állítanak a forgalomba, és az esti időszakban fél órával meghosszabbítják a metró üzemelési idejét.

Vörös riasztás esetén súlyos légszennyezettségre kell számítani három egymást követő napon, a narancs színű pedig háromból két nap szmogveszélyére figyelmeztet. A legsúlyosabb helyzet megelőzésére, narancs színű riasztásnál leállítják az ipari üzemeket, vagy csökkentik termelésüket, és szüneteltetni kell az építkezéseken folyó munkát is. Tilos lesz a tűzijáték, és az éttermeknek szüneteltetniük kell a szabad ég alatti kiszolgálást.

A magángépkocsik használatának korlátozására vonatkozó terv azonnal támadások össztüzébe került az internetes közösségi felületeken - írta a BBC. A bírálók egyebek közt kifogásolják, hogy aki két vagy több kocsi tartását is megengedheti magának, az a tilalom ellenére is minden nap autózhat majd.

A Twitter kínai változata, a Weibo felhasználói szerint a korlátozások elsősorban az átlagembereket sújtják majd, miközben kibúvót bitosítanak a kormányzati tisztségviselőknek és köztisztviselőknek.

A pekingi kormányzat már alkalmazott különböző korlátozásokat a gépkocsik károsanyag-kibocsátásának és az autóforgalomnak a csökkentésére, így például hétköznapokon a rendszámok alapján a kocsik ötödét leparancsolták az utakról.

Idén szeptemberben Peking ötéves tervet hirdetett meg a légszennyezés visszaszorítására, az egészségre leginkább káros, 2,5 mikronnál kisebb szennyező részecskék több mint 25 százalékos, légköbméterenként 60 mikrogrammra csökkentését ígérve 2017-re. Peking, valamint a vele szomszédos Hopej és Tiencsin nem enyhülő szmogtól szenved immár két hónapja, annak ellenére, hogy a szénfaló téli fűtési szezon még be sem indult.

Szeptember 18-án hat kínai tartományi jogú régió - az említettek mellett Sanhszi, Santung és Belső-Mongólia - kormányai és törvényhozási képviselői közös megállapodást írtak alá a Pekinget és térségét sújtó légszennyezés megfékezése érdekében, a pénzügyminisztérium pedig hétfőn ötmilliárd juant (mintegy 180 milliárd forint) különített el a költségvetésből a hat régió megállapodásának megvalósítására.

Hirdetés
Címkék
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.