2013. március. 29. 05:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 29. 08:03 Autó

Egy beton virágosláda miatt halt meg egy 18 éves Hódmezővásárhelyen

Négy ember kórházba került, egy ember pedig meghalt, amikor autójuk Hódmezővásárhelyen nekiütközött egy virágosládának. A sofőr elvesztette uralmát a jármű felett.

Életét vesztette annak az autónak a 18 éves utasa, ami egy beton virágládának ütközött Hódmezővásárhelyen, az Andrássy úton – tudatta péntek hajnalban a rendőrség.

Az Országos Rendőr-főkapitányság internetes oldalán közölte: az elsődleges információk szerint csütörtökön 23 óra körül a személygépkocsi Szeged irányából Orosháza irányába haladt. A sofőr egy jobbra ívelő kanyarban elveszítette uralmát járműve felett és az utat a kerékpárúttól elválasztó beton virágládának ütközött. Az autóban a jobb első ülésen utazó hódmezővásárhelyi fiatalember olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás közben életét vesztette.

A gépkocsiban ülő további négy embert a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

Hirdetés