Autó hvg.hu 2012. december. 21. 08:45

Fotó: részegen házfalnak vezettek egy Peugeot-t

Kiütötte a fénysorompót, majd egy ház falának ütközött egy mártélyi fiatalember az általa vezetett Peugeot-val csütörtök éjjel. A sofőr részeg volt - közölte a rendőrség.

Nagy szerencséje volt annak a két mártélyi fiatalnak, akik karcolás nélkül megúsztak egy éjszakai ittas száguldást - írta közleményben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy 25 éves fiatalember barátjával Hódmezővásárhelyen ivott csütörtök este, majd kocsiba szálltak és elindultak haza. A vélhetően nagy sebesség miatt azonban nem tudták bevenni a mártélyi vasúti átjáró előtti kanyart, kisodródtak, kiütötték a fényjelző készüléket, majd egy ház falának csapódtak.

A fiatalember érvényes jogosítvánnyal nem rendelkezett, ráadásul bűncselekményi értékhatár felett volt részeg, ezért ellene ittas járművezetés vétsége miatt büntetőeljárás indult. Eljárás indult a kocsit üzemben tartó barát ellen is, aki a gyanú szerint annak ellenére engedte, hogy társa vezesse a Peugeot-t, hogy az részeg volt.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.