A Skoda alaposan megkavarja az indiai autóneveket
Az új Octavia megjelenésével a Skoda némiképp nehéz helyzetbe került, mert az előző verziót Indiában Laura néven árulta, amely néven majd az általunk ismert Rapidot akarja futtatni, hiszen a szubkontinensen a Rapid eddig más autót takar – írja a The Truth About Cars című blog.
A Skoda az európai gyártók között elsők között kezdett Indiában autót árulni. 2001-ben az első generációs Octaviájával jelent meg az indiai autópiacon, míg a Skoda tulajdonosa, a Volkswagen mindössze 2007-ben jelent meg az országban.
Mindeközben 2004-ben a cseh gyártónak megjelent az Octavia új verziója is, de a csehek nem akarták veszni hagyni a régi Octavia eladásait, így az újabb generációt átcímkézték, és Laura néven árulták.
A gondok azonban ott kezdődnek, hogy a Skoda a harmadik generációs Octaviát is be szeretné vezetni Indiában 2013-ban ezúttal ismét Octavia néven. Mindemellett a Laura brandet sem hagyják veszni, és az Európában Rapid néven árult kocsit fogják Indiában így nevezni.
Hogy miért nem lehet a Rapid Indiában is Rapid? – teszi fel a kérdést a blog. Mert a Skoda Rapid néven egy másik autót forgalmaz a szubkontinensen, amely a Volkswagen Vento finoman megváltoztatott és átcímkézett verziója.