Rányomja a bélyegét az autóiparra is a Japán és Kína közötti feszült viszony: a területi vita miatt Kínában bojkottálják a japán termékek vásárlását, így a Toyota, a Honda és a Nissan is kénytelen csökkenteni a gyártási mennyiséget kínai létesítményeiben.
Mint ismeretes, a két ország közötti feszültség forrása a a Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü néven ismert szigetcsoport, amelyet mindkét ország sajátjának tekint. A hosszú hetek óta tartó konfliktus miatt szerte Kínában Japán-ellenes tüntetéseket tartanak és immáron bojkottot is hirdettek a japán termékek ellen.
Az Automotive News szerint ennek következtében megcsappant a japán autógyártók forgalma: ugyan hivatalosan nem erősítették meg, a lap információi szerint a Nissan az éjszakai műszakok beszüntetésével, a Toyota és a Honda pedig rövidebb munkaidővel, a gyártósor lelassításával kénytelen reagálni a helyzetre Kínában található gyárlétesítményeiben.
Megjegyzi az Automotive News azt is, hogy a japán gyártóknak a feszültség előtt is voltak gondjaik Kínában, mivel az országban az utóbbi három évben most a leggyengébbek a gazdasági mutatók. Míg a japánok nyűglődnek Kínában, addig a Hyundai 15 százalékkal növelte eladásait szeptember, s jól alakul a német gyártók helyzete is: az Audi 20, a BMW pedig 55 százalékkal növelte eladásait.