Nagyobb, nehezebb, nem praktikus – ez a negatív trend jellemző az autógyártásra, és ezt a divatot csak a könnyűszerkezetes felépítmények elterjedésével lehet megfordítani. Hogyan és milyen anyagokkal lehetséges ez, az Autómenedzser.hu összefoglalójából megtudhatják.
A legtöbb modern autó túlsúlytól szenved. Ez a divat az összes járműosztályban. Minden új járműgenerációval nő az úszógumi. A 70-es évek végén egy VW Golf 1-es 750 kg-ot nyomott, annyit, mint napjainkban egy Smart fortwo. Az aktuális Golf modell gyári súlya 1,23 tonna.
Mi vezetett az automobilok elhízásához? Az egyik ok a magasabb biztonsági követelmények bevezetése. A merevebb és robosztusabb szerkezetek jobban védenek balesetkor, amit csak több és nehezebb anyagokkal tudtak megoldani. A másik fontos súlynövelő tényező a komfortosabb felszereltség. Míg az első Golfot anno gyakran rádió nélkül szállították, a mai modellt legtöbbször már navigációval, minden ajtóban elektromos ablakemelővel, fedélzeti számítógéppel, hővédő üvegezéssel és klímával szerelik fel.
95 gramm szén-dioxid 2020-tól
A harmadik ok pedig onnan ered, hogy minden modell már szinte megszokásból nagyobb lesz, mint az elődje. Hogy a kocsik ne legyenek egyre nehezebbek, a gyártók csökkentik az anyagvastagságot, egybeolvasztják a különböző funkciókat egy és ugyanaz felépítmény elembe. De a legtöbbször nem érnek el vele többet, mint a status quo megtartását. Ehhez jön még a törvényalkotó nyomása a fogyasztási adatok terén. 2020-tól ugyanis az egyes gyártók autói darabonként átlagosan 95 gramm szén-dioxidot bocsáthatnak ki kilométerenként.
A karosszéria súlyának már csak azért is szükségszerű a drasztikus csökkentése, mert a hatékonysági technológia a legtöbbször többletsúly formájában valósul meg – így van ez a hibrid és az elektromos hajtásnál is. Egy kompakt e-autónál, mint a tervezett BMW i3, az elektromos hajtómű az akkumulátorral együtt több, mint 100 kiló, ami egyébként több, mint a hagyományos járműnél a meghajtó szerkezet súlya. Igaz, hogy már elavultnak számít a régi hagyományos karosszériaanyagok alkalmazása, de mégis segíthet a súlycsökkentésben. A magas szilárdságú acél azonos merevséget biztosít kevesebb súlynál és ezáltal kitűnően alkalmazható elsősorban a gyűrődési zónában.
A cikk folytatásában a szénszálas technológiák elterjedéséről is olvashatnak.