2011. július. 14. 08:50 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 14. 08:49 Autó

Az autóvezetők többsége kilométerszám alapján szervizeli autóját

A magyar autóvezetők többsége, 66 százaléka általában a megtett kilométerszám alapján viszi szervizbe gépjárművét, s leginkább szakemberre bízza az autóját a Shell Hungary Zrt. által végeztetett felmérés szerint.

A kutatás alapján leginkább az idősebb korosztály veszi igénybe szakemberek segítségét: a 45-70 év közöttiek 77 százaléka él ezzel a lehetőséggel, míg 24 éves kor alatt csak 63 százaléka.

A fiatal, 10 évesnél nem idősebb autók tulajdonosainak 89 százaléka, az egyetemi végzettséggel rendelkezőknek pedig 90 százaléka fordul szakemberhez, illetve azok 77 százaléka, akik nem élvezik annyira az autó karbantartását.

Sokan akár havonta is ellenőriztetik autójuk állapotát, főleg a 24 éven aluliak (25 százalék), illetve azok, akiknek az autója 10 évnél idősebb (24 százalék). Továbbá azok, akik több mint 30.000 kilométert vezetnek egy évben (23 százalék), illetve az autójukhoz érzelmileg erősen kötődő vezetők (20 százalék).

A 45 év felettiek körében magasabb, 48 százalék azok aránya, akik kizárólag minőségi üzemanyagokat és kenőanyagokat használnak. Az öt évnél fiatalabb autók tulajdonosainak ezt 52 százaléka teszi, míg az érzelmileg autójukhoz kötődők 48 százaléka, illetve az évente több mint 30.000 kilométert vezetők.

Az üzemanyag-megtakarítással járó vezetési szokások megváltoztatására sokan nyitottak a felmérés szerint: leginkább a hölgyek, valamint az évente kevesebb mint 10.000 kilométert vezetők, akik 69-69 százalékban hajlandók erre. Az arány azonban csökken a megtett kilométerek számának növekedésével.

A felmérést a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. végezte 500 magyar, 18 és 70 év közötti budapesti és vidéki lakos megkérdezésével. Az interjúalanyok 70 százaléka férfi volt.

 

 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.