Mekkora a kedvezmény cégautóra?
„2009 elején voltak a legnagyobbak a kedvezmények az autópiacon, akkor minden márka a lehető legnagyobb engedményt adta a kedvező árfolyamon behozott készletek miatt. Ez 2010-ben visszaállt a normális szintre, és racionálisabb lett az árazás is” – mondta el a HVG Cégautó 2011 különszámban Koncz Gábor opeles értékesítési igazgató.
Ma átlagosan 10–25 százalékos a kedvezmény a flottaügyfeleknek, de olykor – ritkán – előfordul 30 százalékos is. Piaci vélekedés szerint, akik nem csupán próbálkoznak, de el is adnak autókat, azok 15-25 százalék körül tartják ezt a számot. Mindez a sima kiskereskedelmi kedvezményen felül értendő, ami sok modellnél eleve 10 százalék körüli.
„Általános szabály vagy százalékos mérték nincs az engedményszintre: a flottakedvezmény a márka flottapolitikájától, a flotta méretétől, illetve a modelmixtől függ. Valahol 5–20 százalék között mozog a kisebb és közepes flottáknál, a nagy, több százas darabszámnál még ennél is több lehet” – fejtegette Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke.
A Hyundainál úgy látják, hogy kedvezmények terén a válság előtt talán nagyobb volt a verseny, mint manapság. Náluk amúgy erre az évre 1350 autó eladása a céljuk, amiből várhatóan 900–950 lehet cégautó. Mindenesetre igyekeznek intenzívebb kapcsolatot kialakítani az autópark-kezelőkkel, a lényeg egyelőre, hogy ajánlatkérések fussanak be hozzájuk – ismertette a helyzetet Kovács Pál.
Azt már a citroenes Hajdú Nóra teszi hozzá, hogy bár növekszik az ajánlatkérések száma, de a vásárlók hosszan, gyakran hónapokig fontolgatják a döntést. Szerinte azonban sürgeti a vásárlói döntéshozatalt, hogy 2011 végéig mindenhol át kell térni az Euro 5-ös környezetvédelmi előírásnak megfelelő motorok forgalmazására a kishaszonjárműveknél is (személyautóknál ez már az év elejétől így van). A furgonpiacon ez áremelkedést jelent majd.
A Renault-nál is pezsgést tapasztalnak az ajánlatkérések területén „három év teljesen hibernált állapot után”. Az itthon gyárral rendelkező márkáknál külön kedvezményt kaphatnak a beszállítóik, így van ez az alapesetben 11–18 százalékos flottaengedménnyel dolgozó Suzukinál is.
További részletek a HVG Cégautó 2011 különszámban.