Újabb botrány: a pénzt beszedték, autó egyelőre nincs
Újabb autós botrány indul el hazánkban? A jelek szerint vannak, akik erre gyanakodnak, ugyanis, egy német cég nevében autóvásárlás kapcsán pénzt szedtek be ügyfelektől, de kocsit nem kaptak. Emiatt a kft.-t feljelentették a BRFK XV. kerületi kapitányságán. Az ügynek kétszáz érintettje lehet hazánkban.
A Germanway képviselői országszerte tartottak úgynevezett ügynöktoborzó előadásokat, amelyeken a részt vevők többségének kecsegtetőnek tűnt az ajánlat. Ezért még ismerőseik figyelmét is felhívták a dologra, s vitték el – Gabrieliék kérésére – három-három barátjukat fejenként 1200 forintért a következő rendezvényekre.
Az 1200 forint ma már nem tétel, azonban csak egy csepp volt a tengerben, ugyanis, az előadások részvételi díján túl 49 eurót taksált a belépési és regisztrációs díj. További 449 euróba került a mobiltanácsadói státusz, amelyhez – azaz a közvetítői munka megkezdéséhez – egy csomag is járt. Ez, egy marketing előadás DVD-je és német nyelvű tájékoztatók mellett tartalmazta azt a kódot, amellyel az internetes oldalra fellépve az ügynök kiválaszthatta a neki, illetve az ügyfelének tetsző járművet. Amelyért egyébként 30 százalékos kezdőrészlet kell letenni készpénzben, a fennmaradó összeget pedig hatvan hónap alatt kamatmentes részletekben lehet törleszteni.
Sokan kaptak a kínálkozó lehetőségen és aláírták a szerződést, annak ellenére, hogy a csak német nyelven íródott dokumentumban a cég egyik képviselőjének németországi címét kellett az ügyfeleknek saját lakcímként bejegyezniük. Ennek indoklásául a Gmbh nevében eljárók azt mondták: a tartós bérletet német rendszámú autóra így lehet csak megkötni. Ez elfogadható magyarázatnak tűnt, ezért többen átvették az ügynöki munkát biztosító csomagot, amelyből csak annak a kódnak vették hasznát, amellyel az internetes oldalra csatlakozni tudtak.
Rendelés bőven akadt volna, ám a Germanway nevében intézkedők részéről hónapokig semmi sem történt. Míg nem áprilisban, egy pécsi előadáson Gabrieli Gábor bejelentette, hogy a Germanway helyett az Auto Preis Agentur Gmbh-val (APA) szerződtek le. (Igen ám, csak hogy eredetileg is az APA szállította volna a Germanway-nek a gépkocsikat – a szerk.) Időközben fény derült arra is, hogy Mehmet Cetin már nincs is a Germanway-nél, sőt a tulajdonos megvált a két német és három osztrák igazgatótól is.
„Mivel a Germanway nem volt korrekt partner, felbontottuk a szerződést, és április 12-én a bejegyeztettük a Net-Car-Tour 21 Kft.-t, amely az APA kizárólagos ügynöke” – közölte a hvg.hu-val Gabrieli Gábor. Hozzátette: „Az ajánlatunk iránt sokan érdeklődnek. Eddig viszont még csak egy autó leszállítása van folyamatban.”
A Net-Car-Tour valóban ügynökként szerepel a német cég honlapján, de a hvg.hu úgy tudja, az nem jelent a vállalkozás számára kizárólagosságot. Olyannyira, hogy erre a munkára bárki ingyenesen bejelentkezhet az APA-hoz. Úgy tudjuk, Gabrieli Gábor mintegy kétszáz embertől szedett be kisebb-nagyobb összegeket. Részben a hozzájuk való csatlakozásra, részben a Germanway Gmbh magyarországi licencének a megvásárlására. Ezt a pénzt, miután a Germanway-jel felmondták a szerződést senki sem kapta vissza.
Ezek után több embernek elege lett a hitegetésből, s úgy döntöttek, pénzüket visszakövetelve kiszállnak a Net-Car-Tourból. A kft. azonban a fejenként követelt 450 eurót eddig az ügyvédi felszólítás ellenére sem adta vissza, többek közt arra hivatkozva, hogy az ügyfelek felbontották a csomagot.
Hogy ez megállja-e majd a helyét a XV. kerületi kapitányságon indított eljárás során, majd kiderül. A hvg.hu úgy tudja, Ausztriában 1500 ember szeretné visszakapni a pénzét, ha már az autóra hiába várt. Kérdés, hogy itthon, azok, akik megbíztak a cégben, viszont látják-e még befizetéseiket, vagy a hőn áhított autójukat, esetleg a Gabrieliéknek odaadott összeget elkönyvelhetik tanulópénznek, amelyet többet hasonló ügyletre már nem adnak ki.