2007. február. 02. 09:56 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. február. 02. 09:56 Autó

Győzelemért hajt a Suzuki Swift

A Suzuki Sport versenycsapat az idén két kiemelkedően sikeres versenyzőt állít rajthoz a Junior World Rally Championship mezőnyében. Per-Gunnar Andersson és Urmo Aava neve mindenkinek ismerősen cseng, aki követi a technikai sportok világát. Mindkét versenyző a Suzuki Swift Super 1600-zal versenyez.

© Suzuki
A Suzuki Sport Europe versenycsapat által használt raliautót 2004-ben kezdték el kifejleszteni. Mivel az első tesztek várakozáson felül jól sikerültek, az autó premierjét előrehozták: Guy Wilks a 2005 augusztusi Finn Ralin mutatta be az új, 1600 köbcentis versenygépet, és rögtön bronzérmet szerzett vele. Akkor ezt sokan a vakszerencsének tudták be, de erről szó sem volt, hiszen Wilks az évet a második helyen, míg csapattársa, az időközben szintén Swiftre váltó Per-Gunnar Andersson a hatodik helyen zárta.

Az első igazi, vagyis teljes versenyév a 2006-os volt. A szezonnyitó Svéd Ralin Andersson rögtön győzelemmel indított. A bajnokság harmadik fordulójában, a Korzika Ralin az észt Urmo Aava második lett. Egy menettel később, az Argentin Ralin Wilks nyert, mégpedig nagy fölénnyel. Mindezt valamennyien egy Swift Super 1600 volánja mögött teljesítették.

A motornak számos előírásnak kell megfelelnie, így nem lehet nagyobb, mint 1600 köbcenti, a fordulatszám felső limitje pedig 9000. A sűrítési arány maximuma 13:1. A 218 lovas Swift pilótafülkéje egyáltalán nem hasonlít az utcai Swiftek belső kialakítására. Itt mindent az egyszerűség és a használhatóság elvének rendeltek alá, a dizájn másodrendű. A spártainak ható belső térben egy speciális műszer hívja fel magára a figyelmet: ez jelzi a versenyzőnek, hogy a fedélzeti számítógép szerint mikor érdemes a hat sebességes, szekvenciális váltó kapcsológombjához nyúlni.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?