Szász Zoltán állatszállító teherautója 2025-ben © hvg.hu |
A világ egyik legjelentősebb haszongépjármű kiállítását és vásárát Hannoverben tartják. Amikor a múlt ősszel a német gépjárműgyártók szövetsége kiírta pályázatát 2025 közúti szállító járműveinek tervezésére, a kiadott három díjból kettőt, a meghirdetett öt szakmai ösztöndíjból hármat a
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező Tanszékének hallgatói hoztak el.
Hartai Tamás safety car-ja © hvg.hu |
A régóta létező magyar formatervező-képzésből sokáig hiányzott a járműtervezés, azzal az indokkal, hogy a magyar iparban nem igazán van igény ilyen ismeretekkel rendelkező szakemberekre. A globalizálódás azonban nem engedi ezt a provinciális ízű szemléletet. Ennek tudatában váltott az új tanszékvezető, Stefan Lengyel, aki korábban harminc évig volt az esseni egyetem hasonló intézményének vezetője. Segítségével megnyílt a magyar hallgatók előtt a nagyvilág. A professzor egykori tanítványai révén a magyar egyetem közvetlen kapcsolatba került a DaimlerChrysler cég tervezőivel. 2002-től összesen nyolc megbízást kaptak a Mercedesek tervezőitől.
Scherer József egyetemi tanár |
Scherer József professzor, aki egy ideje témafelelősként egyengeti a magyar egyetemisták útját a nemzetközi járműtervezés irányába, elmondta, hogy először a Mercedes G osztályának, vagyis a terepjárók megújításában vehettek részt, a járművek műszerfalát kellett „megálmodniuk”. Környezetkímélő, elektromos meghajtású, sokfunkciós városi haszonjárművek tervezése következett ezután, amelyeknek cserélhető moduljaik révén tűzoltásra éppúgy alkalmasnak kellett lenniük, mint például szemétszállításra. Még impozánsabb feladatot jelentett a távolsági Mercedes buszok biztonságának növelését megcélzó munkában való formatervezői részvétel: a műszakiak által megnövelt biztonságot a jármű látványának is sugallnia kellett. A következő munka a német cég amerikai terjeszkedésével volt kapcsolatos, amikor is az ottani igényeknek megfelelő pickup, vagyis személyszállításra és - platója révén - kisebb mennyiségű áru szállítására is alkalmas gépkocsi formáját kellett kidolgozni.
© hvg.hu |
|
© Kia | Kovács Miklós három éve kezdett el dolgozni a Kia rüsselsheimi fejlesztőközpontjában. A dél-koreai autógyártó a Cee'd sorozatérett modelljének fejlesztési munkáira adott megbízást a magyar formatervező mérnöknek. Kovács , aki a linzi egyetem formatervezői diplomájával a zsebében korábban - ösztöndíjas pályázat nyerteseként - az Audi formatervezői csoportjánál csaknem nyolc éven át dolgozott, a tervezés során szabad kezet kapott. A kikötés csak az volt európai ízlésnek messzemenően feleljen meg az autó. Nyolc hónapi formatervezői munka után két egymással versenyző tervből a magyar tervezőét fogadták el a Kia vezetői Koreában. Kovács jelenleg egy újabb, 2009-ben megjelenő Kia modellen dolgozik. |
A detroiti Michelin Design Challenge tavalyi pályázatra a világ minden tájáról több száz munkát küldtek be. Két magyar egyetemista terve bekerült a plasztikus modell formában is kiállított legjobb tizenkettő közé. A feladat környezetkímélő, úgynevezett crossover, vagyis a járműfajták, például sportkocsi-terepjáró keverékét adó luxusjármű tervezése volt. Legutóbb a Mercedes egy kétéltű jármű formájának kialakítására adott megbízást a magyar egyetemistáknak. Az eddig megépített kétéltűek formái vagy valamely ormótlan ladikéra hajaztak, vagy pedig afféle vízre vetett fadarabként hánykolódtak tehetetlenül a habokon, vagyis valódi vízi funkciójuk alig-alig volt. Igaz, az utóbbiak a sztrádákon egyáltalán nem tűntek ki a többi járgány közül.
A tanszék nemzetközi tekintélyét jelzi, hogy egyre nagyobb számban jelentkeznek náluk külföldi vendéghallgatók. Másrészt, mind több diákjuk szerez diplomát és kap tervezői állást a világcégeknél. Nemrég pedig a tanszékére befutott a Peugeot-Citroen PSA-konszern együttműködési ajánlata.
Michnai Attila