Közlekedés MTI 2017. július. 10. 07:52

Húszan megsérültek egy hármas karambolban Nagykőrösön

Két teherautó és egy személyautó ütközött össze, többen leestek a platóról.

Egy személyautó és két tehergépkocsi ütközött össze a 441-es úton, Nagykőrösnél hétfő reggel – közölte a rendőrség a honlapján.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 21-es kilométernél történt balesetben többen megsérültek. Az Országos Mentőszolgálat az M1-nek azt mondta, húszan sérültek a balesetben, köztük gyerekek is, mert az egyik teherautón többen utaztak, és a balesetben leestek a platóról.

Egy ember állapota életveszélyes, és négy-öt a súlyos sérült. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy több szabálytalanságot is észleltek a baleset helyszínén. A személyautóban öt helyett hét ember utazott, köztük egy gyerek, de a kötelező biztonsági ülést nem használták. Az egyik kisteherautó pedig a platóján szállított - szintén szabálytalanul - mezőgazdasági idénymunkásokat - fűzte hozzá. A sajtóügyeletes elmondta, hogy a Nagykőrösi Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

A rendőrök a helyszínelést teljes útlezárás mellett kezdték meg, a forgalmat Kecskemét és Nagykőrös irányába terelik.

 Az Útinform a honlapján azt írta, hogy a baleset Nagykőrös és Kecskemét között történt. A teljes útzár miatt Kocsér és Lajosmizse felé érdemes kerülni – tették hozzá.

MTI / Donka Ferenc
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?