Közlekedés hvg.hu 2017. május. 12. 11:05

Lezárták az Eurovelo bicikliút egy részét? Itt az érintett cég magyarázata

Kirakták, hogy " Magánterület" a kerékpáros főút egyik ferencvárosi szakaszára. De azt mondják, a biciklizést nem akadályozzák.

Egy magáncég egyszerűen lekerítette a Kis-Duna mellett futó Eurovelo 6 nemzetközi kerékpáros főútvonalat a Ferencvárosban. Áthaladni lehetetlen lesz, és csak óriás kerülővel lehet az útra visszajutni. A háttérben üzleti vita húzódhat meg – írta az Index.hu az eset kapcsán.

A lap egy olvasójuktól értesült, aki Soroksárról indulva az Eurovelo 6-os számú kerékpárútvonalat használja a Közvágóhídig. A IX. kerületi szűk járdás szakaszon egy romos, hosszú idő óta nem használt ingatlan mögött a Duna felé, ahol a kijelölt kerékpárút halad a tulajdonos két helyen lezárni készül és a "Magántulajdon" tábla is kikerült – írta, amelyhez fotókat is csatolt.

A Magyar Kerékpárosklub helyi szervezete a helyszínen próbált utánajárni a kérdésnek, és a következőkre jutottak: "A Laterex Építő Zrt. egy munkatársának elmondása szerint, a 2024-es (meghiúsult) olimpia kapcsán felmérések készültek a területen. Ennek során megállapították, hogy a Laterex Építő Zrt. illetéktelenül parkolónak használ egy önkormányzati területet, amire visszamenőlegesen súlyos összegeket kellene fizetnie. Bosszúból a cég lezárta az E6 kerékpárutat, ami szerintük telekkönyvileg hozzájuk tartozik."

Frissítés: A cég időközben cáfolta, hogy üzleti vita miatt akarnák lezárni a kerékpárutat. A táblát nem a kerékpárosoknak, hanem a gépkocsival behajtó illegális szemétlerakók akadályozására helyezték el – írták az Indexnek küldött levélben. Az oszlopok nem akadályozzák a kerékpárosok és gyalogosok közlekedését, sőt a cég megjegyzi, hogy a kerékpárutat ők tartják karban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.