Közlekedés MTI 2015. február. 17. 20:05

Meghosszabbította a lezárásokat a TEK a Sándor-palota és az Országház környékén

Legkésőbb éjfélkor feloldják a lezárásokat, de egyelőre a szükséges ideig meghosszabbítják azokat a Putyin-program csúszása miatt - közölte a TEK.

A szükséges ideig, de legkésőbb éjfélig hosszabbította meg a Terrorelhárítási Központ a Sándor-palota és az Országház környéki utcákra vonatkozó lezárásokat, amelyeket Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása miatt rendeltek el - derül ki a szervezet honlapjára kedden felkerült közleményből.

Fülöp Máté

Hajdu János, a TEK főigazgatója az intézkedéseket - a korábbi lezárásokkal egyezően - azzal indokolta, hogy ezeken a helyszíneken résztvevő orosz elnök nemzetközileg védett személy, a vonatkozó kormányrendeletben, valamint a vonatkozó nemzetközi egyezményben foglalt kötelezettségek pedig csak a területre belépők fokozott ellenőrzésével, a belépés és a benntartózkodás korlátozásával biztosítható. 

A lezárásokat elrendelő intézkedésekben a főigazgató felkérte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy az intézkedéseket további indokolt mértékű ideiglenes forgalomkorlátozási, közrendvédelmi, bűnmegelőzési és objektumvédelmi intézkedésekkel egészítse ki.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.