Közlekedés hvg.hu 2014. október. 09. 10:35

Tavasszal még több Bubi-állomás lesz

A BKK azt ígéri, hogy a MOL Bubi közbringarendszer kivitelezője által fizetett kötbérből fogják bővíteni a hálózatot: tavasszal újabb biciklik és állomások érkeznek.

A MOL Bubi közbringarendszer indulásának első hónapjában már 120 000 fölött jár a bérlések száma, és több ezren váltottak jegyet vagy bérletet a zöld bringákra. A beruházás késedelmes teljesítése miatt kiszabott kötbért a BKK a közbringarendszer fejlesztésére fordítja, a tervek szerint így tavasszal új gyűjtőállomásokat és kerékpárokat helyeznek üzembe. 

A közbringarendszert kivitelező konzorcium többször is olyan jelentős mértékben túllépte a teljesítési határidőket, hogy elérte a szerződésben meghatározott kötbérplafont, amelyet a vállalkozó is elismert. Az így befolyó csaknem 180 millió forintot a MOL Bubi fejlesztésére fordítják, ebből a pénzből körülbelül 20 új gyűjtőállomással és 300 biciklivel akarják bővíteni a közbringarendszert.

BKK

A  fejlesztés előkészítése a BKK közleménye szerint már tart, már tisztázták a tervezett gyűjtőállomások helyszínét és tulajdoni viszonyát, a szükséges engedélyek beszerzését követően pedig előreláthatóan 6 hónap múlva jelenhetnek meg az újabb dokkolók és zöld kerékpárok a főváros utcáin.

A gyűjtőállomások új helyszíneire máris tömegesen érkeznek a javaslatok a MOL Bubi Facebook-oldalán, illetve önkormányzati és vállalkozói oldalról is érkeztek megkeresések a BKK-hoz. A további gyűjtőállomások helyszínét az érintett kerületi önkormányzatokkal egyeztetve a hetekben véglegesítik,.

A bővítésnek köszönhetően a MOL Bubi dokkolók a pesti oldalon elérhetik majd a II. János Pál pápa teret, a Corvin sétányt és a Millenniumi városközpont térségét. Budán pedig a Kosztolányi Dezső tér, a Millenáris környéke kapcsolódhat be a közbringarendszerbe, de a szükséges engedélyek beszerzése után a Margit hídtól északra is épülhet új MOL Bubi gyűjtőállomás a Komjádi Béla uszoda és a Kolosy tér térségében.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.