Közlekedés hvg.hu 2014. április. 18. 08:46

Itt egy táblázat, amit mindenképp nézzen meg húsvét előtt

Kritikus hétvége jön az utakon, mintha húsvétkor kötelező lenne inni, és sokan így is ülnek autóba.

Zérótolerancia ide, fokozott közúti ellenőrzések oda, sajnos várhatóan idén húsvétkor is rengetegen ülnek majd kapatosan a volán mögé. Tavaly közel száz személyi sérüléses baleset történt a húsvéti hosszú hétvége során, számos esetben az ital okozta a bajt.

Kevesen gondolnak bele, hogy a büntetés és a jogosítvány elvétele mellett a károk megtérítése is a vétkes járművezető kötelessége lehet. A biztosítók ilyenkor ugyanis csak a vétlen szereplők kárát térítik meg akkor is, ha a károkozónak érvényes biztosítása van.

A rendőrök mellett a biztosítók sem tolerálják, ha ügyfelük ittasan vezet. A casco esetében, amely a károkozó gépkocsiban keletkező kárt térítené, az ittas vezetés eleve kizáró ok. A legtöbb biztosítónál – ilyen a Genertel is – a szolgáltatás kizárását 0,8 ezrelékes véralkoholszinthez kötik.

A kötelező biztosítás „kissé másképp működik, hiszen ott a legfontosabb a vétlen károsult védelme. Így a biztosító mindenképpen fizet a károsultaknak magyarázza Csíkos Dániel, a Genertel vezérigazgatója. – Ha azonban bebizonyosodik, hogy a károkozó ittasan vezette az autót, a biztosító a kifizetés után a károkozón hajtja be ezt az összeget, vagy annak másfél millió forint alatti részét.

genertel

Mivel nincsen két egyforma szervezet, a felszívódási idő is egyénenként változó. Célszerű tehát a közölt adatokhoz 1-2 óra pihenési időt hozzászámolni.

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.