2012. április. 27. 16:33 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. április. 27. 17:02 Közlekedés

Ilyen lesz a dugóadó

Jövő nyártól fokozatosan bevezetik a dugódíjat a fővárosban - jelentette be Tarlós István főpolgármester, miután a kormány és a fővárosi közgyűlés is jóváhagyta a BKV finanszírozásáról szóló szerződését.

A dugódíjat fokozatosan vezetik majd be - mondta az InfoRádió szerint Tarlós István, aki kiemelte, hogy erre a bevételre a BKV működtetése és a közszolgáltatási szerződés megkötése miatt van szükség. Egy biztos: 2013. június 30-cal a dugódíjat legalább részlegesen szeretnénk bevezetni, az állam pedig ennek függvényében vonul ki a BKV támogatásából - tette hozzá.

A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a dugódíj kiépítésnek több feltétele van, és a bevételi összegekről egyelőre nincs pontos számuk. Arról is beszélt a városvezető, hogy néhány év alatt lehet komoly eredmény, 9-20 milliárd forint közötti összeg érhető el.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a dugódíjjal kapcsolatban azt mondta, hogy nem lehet egy rendszert azonnal teljesen kiépíteni, de az uniós kötelezettségvállalás miatt jövő nyártól be kell indulni a rendszernek. Lesz szúrópróbaszerű élőszemélyes ellenőrzés, kiépül a kamerás rendszer is a zónahátáron belül, amelyet ha valaki átlép, akkor rendszámát rögzítik, és ennek függvényében kell fizetni - hangsúlyozta a BKK vezetője.

Vitézy arról is beszélt, hogy a rendszer hasonló lesz az autópályákon használtakhoz, a díj-és kedvezményrendszer kidolgozása pedig folyamatban van. Korábban Tarlós István elmondta, hogy várhatóan a Hungária körút lehet a dugódíj határa.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.