A hatóságok a legmagasabb riasztási fokozatot hirdették ki.
Majdnem elsodorta egy sziklaomlás Brienz svájci hegyi falut péntek hajnalban - tájékoztattak a helyi hatóságok.
A kőomlás este 11 és éjfél között történt, és az egész völgyet betöltötte hangos robaja. Az első felvételek alapján úgy tűnik, hogy nem keletkezett kár a faluban. Hogy ez valóban így van-e, azt a nap folyamán egy helikopteres repülés során fogják ellenőrizni.
A több évszázados múltra visszatekintő település nyolcvanfős lakosságát még májusban elővigyázatosságból kimenekítették.
Christian Gartmann önkormányzati szóvivő elmondta: a szikla- és kőtörmelék teljesen eltorlaszolt egy utat. Hozzátette, hogy arra számítanak, hogy nem ez volt az utolsó omlás.
A hatóságok a legmagasabb riasztási fokozatot hirdették ki, és lezártak két utat és egy vasútvonalat a Graubünden kantonban található Albula környékén. A Tour de Suisse kerékpáros verseny hatodik szakaszának kiindulópontját pénteken La Pontból Churba helyezték át.
Geológusok szerint a Brienz feletti hegy évezredek óta mozgásban van, de a folyamat az elmúlt húsz évben felgyorsult, és kétmillió köbméternyi kő leomlása fenyegeti az 1150 méter magasan fekvő alpesi falut.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb
A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?