A Bicsérdi-tó a helyi kulturális, sport- és egyéb rendezvények helyszíne volt.
Kiszáradt a Bicsérdi-horgásztó, a település polgármestere, Vér József szerint a klímaváltozás állhat a folyamat hátterében – írja a Baranya megyei hírportál, a bama.hu. „Nem gondoltuk, hogy ilyen hamar elér minket is a probléma” – mondta az önkormányzati vezető a portálnak.
A portál szerint a horgásztó a helyi kulturális, sport- és egyéb rendezvények helyszíne volt, horgászbüfét, szökőkútrendszert és egyéb látványosságot működtettek a környékén, így nagy veszteséget jelent a kiszáradása. Ezt erősíti meg Vér is, aki arról beszélt, hogy a tó környékének beépítése 120 millió forintba került és ez óriási veszteséget jelent a településnek.
A bicsérdiek ráadásul nincsenek egyedül a problémájukkal, Baranyában már több mint 10 horgásztó száradt ki. Az önkormányzat mindenkitől igyekszik segítséget kérni, de már az is felmerült bennük, hogy ha a víz nem térne vissza, úgy más, hasznos és a lakosság számára is kedvező módon használják ki a területet, új funkciót adva neki.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
A klímaváltozás lehet a 21. század legsúlyosabb környezet-egészségügyi problémája
Veszíthet és nyerhet is a hazai borászat a klímaváltozással
MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát
A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.