Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Törvényben igyekszik elejét venni a német kormány annak, hogy a világ másik végéről származó termékek gyártásához a kényszermunka vagy a környezetvédelmi normák megsértése kötődjön. A probléma nem új: az európai divatmárkák előszeretettel szervezik ki a gyártást olyan országokba, ahol lazábbak a környezetvédelemre vonatkozó szabályozások, olcsó és kizsákmányolható a munkaerő. Ennek vélhetően akkor lehet csak vége, ha az Európai Unió jogszabályba iktatja, hogy bármilyen környezeti vagy emberi jogi sérelemért a márkák felelnek, mégpedig a bíróság előtt. A fogyasztók ugyanis addig tiltakoznak a kényszermunka ellen, amíg meg nem kezdődik a leárazás.
Minden nagy divatcég és a világon kapható minden ötödik pamut ruhadarab köthető az ujgur kényszermunkához – hívták fel a világ figyelmet nemrég aktivisták. A több száz szervezet azt szerette volna elérni, hogy a kínai Hszingcsiang tartományra jellemző munkakörülmények miatt a világcégek szakítsák meg kapcsolatukat ottani beszállítóikkal, ám a hírverés a cégvezetők legnagyobb részéhez egyelőre nem ért el, továbbra is sejthető, milyen munka társul a "Made in China" felirathoz.
A probléma nem új keletű: a divatipar az emberi és munkajogok megsértésének, valamint a környezetszennyezésnek a melegágya. A legnagyobb divatmárkák is előszeretettel gyártanak olyan országokban, amelyekben az európainál jóval engedékenyebbek a szabályok. Hogy egy friss példát említsünk: meg kellene bizonyosodni arról, hogy a pamuttermékek, amelyeket kínálnak, nem ujgur kényszermunka révén kerül a piacra.
De hogy miért is jó a divatcégeknek, hogy kiszervezték a gyártást például Délkelet-Ázsiába? Az egyik ilyen tényező az olcsóbb a munkaerő, ami sokszor annak az eredménye, hogy a fizetések még a helyi létminimumot sem érik el. A másik pedig az Európai Unióéhoz képest kevésbé szigorú környezetvédelmi sztenderdek. Az is jellemző a divatszakmában, hogy csak rövid távú szerződést kötnek egy kivitelezővel – ritka esetben készülnek a ruhadarabok a márka saját üzemében.
Az ellátási lánc komplexitása pedig tökéletes búvóhely a cégek számára: 2019-ben rámutattak a Sheffield Egyetem kutatói, hogy még ha tesznek is vállalást a divatcégek a létminimum biztosítására, a munkát végül harmadik félnek szervezik ki, majd mossák kezeiket, ha a fizetés mégis az alatt marad.
A globalizációval és a gyártáskiszervezéssel merült fel annak a lehetősége is, hogy világszinten szabályozni kellene az emberi- és munkajogokat. Ezek alapján nagyrészt a nemzeti jogszabályok adják, s bár majdnem minden független ország tagja az ENSZ-nek, aminek szintén vannak emberi és munkajogokra vonatkozó konvenciói, valamint számos kormányközi és nem kormányközi szervezetnek (így például a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek – ILO, vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek – OECD) is. Az általuk elfogadott ajánlások, szabályok azonban nem kötelező érvényűek és az is jó kérdés, ki ellenőrzi ezek betartását.
A legtöbb divatmárka is rendelkezik etikai kódexszel, ezt kötelezővé teszi és elfogadtatja az alvállalkozóival, együttműködő partnereivel. Ez eddig szép és jó, a gond csak az, hogy ezek az etikai kódexek nagyrészt az ILO ajánlásain alapulnak, amelyek nem kötelező érvényűek – vagyis senki nem kéri számon az alkalmazásukat. Pláne, hogy az alvállalkozók továbbszervezik a munkát, ezek a megbízottak pedig már végképp semmilyen kapcsolatban nem állnak a divatmárkával – így ők nem is érzik magukra nézve előírásnak a kódexet. Erre a New York-i Egyetem Stern üzleti és emberi jogokkal foglalkozó központjának kutatói által készített jelentése is rávilágított.
Amit nem veszünk figyelembe, az nem fáj?
Ha csak az elmúlt néhány évet nézzük, egymást érték a környezetvédelmi aggályok és az emberi jogok megsértése miatti ügyek a divatiparban. 2011-ben járta be a világsajtót a homokfúvás botrány, amely az egyik legnépszerűbb ruhadarabot, a farmert érintette. A farmerek koptatását elérhetik mechanikai és kémiai úton is. Az utóbbi eljárás néhány centtel olcsóbb, de halálos szilikózist is okozhat, ha a farmerkoptatást végzők belélegzik a közben keletkező szilikátot. Törökországban számos haláleset után 2009-ben betiltották, Kínában azonban még engedték a technológiát. A tíz éve indított kampány nyomán több divatcég is elállt az eljárás alkalmazásától, az olasz Dolce & Gabbana azonban teljesen figyelmen kívül hagyta a felhívást és az emiatt ellene induló kampányt.
Egy évvel később egy tragédia hívta fel a világ figyelmét arra, milyen körülmények között készülnek az üzletekben kapható konfekcióruhák. 2012-ben több mint 110-en haltak meg egy dakkai ruhagyárban kiütött tűzben. 2013-ban szintén Bangladesben omlott össze egy több emeletes épület, varrónők ezreit maga alá temetve, és több mint 1100 halálát okozva. A divatcégek nagy része nem vállalta a felelősséget a Rana Plaza tragédiájában és az ottani munkakörülményekért, hiába bizonyították a romok között talált címkék, kik gyártattak a veszélyes épület varrodáiban. De persze mindennek van határa és a nyugati divatmárkák varrodáiként funkcionáló országok is látják már, hogy ez nem mehet így tovább: 2020 februárjában a bangladesi legfelsőbb bíróság több mint 200 textilüzemet záratott be – igaz, nem a dolgozók, hanem a rendkívül szennyezett folyó, a Buribunga védelme érdekében.
Kína a világ nagyobb textilgyártója és a textilgyártáshoz köthető környezetszennyezés is egyre súlyosabb: egy 2012-ben közzétett jelentés mutat rá, hogy a világ 49 vezető, nyugati divatmárkája azok, akik közvetve-közvetlenül felelősek ezért.
Richard Locke, az MIT egyik professzora vizsgálta a Nike munkakörülmények ellenőrzésére irányuló kezdeményezéseit. Arra jutott, hogy még ha foglalkoztatja is a cégeket, milyen körülmények között készülnek a darabjaik, és akár auditot tartanak a bedolgozóiknál, az sem feltétlenül azt a célt szolgálja, hogy utána javítsanak a helyzeten: ha túl sok a probléma a gyárban, egyszerűen elviszik onnan a termelést.
Az ilyen hírek után robbant be az ujgur és más etnikai kisebbségek kényszerfoglalkoztatásáról szóló jelentés. Az Egyesült Államok kormányzati szinten lépett: javaslatot tett az erősen kényszermunkagyanús, a Hszincsiang-Ujgur tartományból érkező termékek forgalmazásának tilalmára. A szenátusi jóváhagyásra váró törvény gyengítése érdekében a Nike és a Coca-Cola lobbizik.
Ki legyen a felelős?
Az Európai Unióban Raphaël Glucksmann, az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottságának (DROI) alelnöke nyilatkozta azt tavaly augusztusban, az ujgur kényszermunkára történő figyelemfelhívó kampány idején, hogy az egyetlen megoldás, ha a cégeket jogilag felelőssé teszik azért, ha bármilyen visszaélés történik az ellátási láncukban, legyen szó akár a beszállítóikról, az alvállalkozóikról, vagy akár az alvállalkozóik megbízottjaikról. „A márkák az égvilágon mindent megengednek maguknak, amíg az nincs hatással az üzleti modelljükre. Csak pont, hogy az üzleti modelljük jelenti a problémát. Csak azzal lehetne őket meggyőzni, hogy ha nem változtatnak, a bírósággal kell szembenézniük” – mondta a Vogue Businessnek az EP-képviselő.
Glucksmann jogszabályi kezdeményezésének a lényege az, hogy az európai anyavállalat felelős jogilag azért, ha bármilyen emberi jogi sérelemre derül fény az ellátási láncában, az elsődleges beszállítóin túl, legyenek bárhol is a világon. A tervezet szerint a bizonyítási teher fordítva lenne, vagyis az alperesnek, a vádlottnak kellene bizonyítania az ártatlanságát, nem a felperesnek a bűnösségét, nem is csak súlyos jogsértésekkel kapcsolatban, hanem bármilyen fokú emberi jog megsértése esetén. A cégeknek a kellő gondosság (due diligence) elvét kellene alkalmazniuk, vagyis folyamatosan és proaktívan kell rendszereket és folyamatokat bevezetnie, hogy azonosítsák, kezeljék és bejelentsék az ellátási láncukban rejlő kockázatokat.
A nagy cégeknek anyagi szempontból egyszerűen nem érdeke, hogy a normákat, saját etikai előírásaikat betartsák, ezért is fontos a döntéshozói oldal. Már az Európai Bizottság is felfigyelt a témára és napirendre tűzte, hogy megvitatja azt az ellátási láncra irányuló jogszabálytervezetet. A rendelkezés lehetővé tenné, hogy bíróság előtt vonják felelősségre a cégeket, ha károsítják a környezetet és megsértik az emberi jogokat.
Kérdésünkre a bizottság arról beszélt, hogy gyökeres változást hozna a törvény abban a tekintetben, hogyan működtetik a cégek az ellátási láncaikat, valamint abban is, hogy az emberi jogi és környezetvédelmi megfontolásokat a hosszú távú stratégia részévé tegyék. A Bizottság a 2021-es munkaprogramjában a második negyedévre tervezi a fenntartható vállalatirányításra irányuló jogalkotási kezdeményezést, ami az új európai fogyasztóügyi stratégiához, valamint az EU emberi jogi védelmének nemzetközi kötelezettségéhez is hozzájárul. Ennek az egyik példája, hogy 2020 augusztusában az EU megvonta a korábbi, kereskedelmi kedvezményeket Kambodzsától az emberi jogok sorozatos megsértése miatt – amiért főként a ruházati ipar felelt.
Az ellátási láncra irányuló uniós jogszabállyal kapcsolatos legelső – és egyben leghangosabb – lépés Németországhoz köthető: „A 2018-as koalíciós egyezmény már tartalmazta azt a megkötést, hogy ha a cégek az önkéntesen elfogadott kellő gondosság elvét nem követik, tehát nem tesznek eleget az átlátható működés elvének, akkor törvényi szinten fogják betartani ezt, illetve kezdeményezni fogják egy szabályrendszer felállítását uniós szinten” – mondja Szász Eszter divatipari márkamenedzser és fenntarthatóságkutató, aki a Fashion Revolution Németország és a Change Room, fenntartható divattal foglalkozó szervezetek munkatársa. „Az elmúlt években egyértelművé vált, hogy önként nem reformálják meg a cégek az ellátási láncaikat, ezért 2020 szeptemberében több mint 110 németországi és nemzetközi szervezet egy petíciót nyújtott át a Szövetségi Kancellári Hivatal számára, amely egy törvény kidolgozását és elfogadását kérvényezve. Több mint 220 ezer aláírást tartalmazott, és a megmozduláshoz csatlakozott 70 cég, többek között a Tchibo vagy a KIK” – teszi hozzá.
A törvény lazításáért is sokan lobbiznak, többek között az ipari, a munkáltatói szövetségek vagy a helyi kereskedelmi és iparkamara. Ők azt szeretnék elérni, amellett, hogy a cégeket ne lehessen felelősségre vonni, hogy kis és középvállalatokra ne vonatkozzon a törvény, csak a több mint 280 munkavállalóval rendelkező nagyobb cégekre. Továbbá, hogy kizárólag a közvetlen beszállítóknál elkövetett szabálytalanságokért lehessen felelősségre vonni a cégeket, és azok is kibújhassank a felelősségrevonás alól, amelyeknek a székhelye az Európai Unióval kereskedelmi megállapodással bíró országban, például Törökországban vagy Egyiptomban található.
Február 12-én a német kormány elfogadta az ellátási láncra vonatkozó törvény tervezetét: bár egyelőre "kompromisszumosként" értékelték a szervezetek a nem teljesen kidolgozott javaslatot. Annyi biztos, hogy 2023-tól a több mint háromezer, 2024-től pedig a több mint ezer főt foglalkoztató cégekre vonatkozik majd, esetükben pénzbírság szabható ki, ám csak a saját működés és a közvetlen beszállítók esetében lesznek felelősségre vonhatók.
A kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt?
Egyre több cég is felismeri azonban az átlátható ellátási lánc fontosságát, illetve enged a fogyasztói nyomásnak, hiszen rengeteg nemzetközi szervet igyekszik minél több információt eljuttatni a fogyasztók felé arról, hogy hogyan is működnek a mindenki által ismert – és hordott – márkák – mondja Szász Eszter. „Egy vásárlónak joga van tudni, hogy hol, milyen körülmények között készül a termék, amit megvásárol. De hiába a tudatos vásárlók, a nyomás még mindig nem elég ahhoz, hogy minden emberre és környezetre károsan működő cég változtasson üzleti modelljén” – véli.
Ezt megerősítik a Fashion Revolution 2020 decemberében közzétett kutatási eredményei is: 5 európai országból több, mint 5000 vásárlót kérdeztek meg arról, mit gondolnak az ellátási láncok átláthatóságáról és hogy mit tartanak fontosnak. Az eredmények azt mutatják, hogy a korábbi jelentéseikhez képest évről-évre egyre fontosabb az embereknek, hol is készülnek a ruháik. A megkérdezettek 70 százaléka szerint a kormányok felelőssége annak szavatolása, hogy egy-egy ruhadarab fenntarthatóan készüljön, vagyis se a környezetre ne legyen káros hatással és az emberi, valamint munkajogokat is tiszteletben tartsák. Ám, ha rajtuk múlik, előbb keresik az akciós termékeket, mint a fenntarthatóan készült darabokat.
(Kiemelt képünk illusztráció)
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Most az ördög sem visel Pradát: a divatipart is kiütötte a koronavírus
Mit jelentenek a ruhacímkéken lévő, "fenntartható" jelölések?
A Tiszának rengeteg pénzre van szüksége
Magyar Péteréknek milliárdok kellenének a 2026-os kampányra, ha tartani akarják a lépést riválisaikkal. A szükséges pénzt csak adományokból tudják összeszedni, az államtól nem fognak kapni. A magyar elit nagy része az államtól függ, és nem fog oldalt váltani, ha nem biztosak abban, hogy nemsokára másnál lesz a kasszakulcs. Magyarék feladata: jó befektetésnek kell látszani. Szombaton jön ki a párt friss átláthatósági jelentése, és kiderül, hogy az elmúlt hónapokban ez mennyire sikerült nekik.
