Igazán vége lehetne már ennek a 2020-nak!
Antarktisz turisták által kedvelt György király-szigetén megjelentek a közönséges szúnyogok – közölte Alekszandr Klepikov, a déli-sarkvidéki orosz expedíció vezetője pénteken.
Klepikov szerint ez az emberi tényezőnek "köszönhető": a regionális körülményekhez képest enyhe klímájú György király-szigeten, ahol hét ország tart fenn megfigyelőállomást, sok a turista is. A patakok és a folyók ott nyáron három, télen mínusz öt fokosak.
A közönséges szúnyog eddig ismeretlen volt az Antarktiszon, ahol csak a szárnyatlan változata honos. Az orosz expedíció vezetője elmondta, hogy a nemzeti sarkvidéki programok vezetői tanácsának kezdeményezésére megkezdődött a helyzet tanulmányozása és annak az eljárásnak a kidolgozása, hogyan ejtsék csapdába a vérszívó rovarokat.
Klepikov arról számolt be, hogy az orosz Bellingshausen állomás egyik épületét fertőtleníteni kellett a szúnyogok megjelenése miatt.
(Nyitóképünk illusztráció.)
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Rogán Antal korrupció miatt felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.