A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a klímaváltozás miatt több millió embert veszélyeztet a hőstressz, ami miatt akár le is állhatnak a szerveink.
„Túlságosan forró lesz az emberek számára” – összegezte Jimmy Lee orvos a BBC-nek.
Az egyébként is meleg éghajlatú és fejlődő országokban élők, és azok, akik kültéren dolgoznak különösen érintettek ebben: így a mezőgazdaságban és építkezéseken dolgozók, vagy még a nem légkondicionált gyárak és kórházak munkatársai is veszélyeztetettek az orvos szerint.
A hőstressz az az állapot, amikor a test képtelen megfelelően lehűlni, ha pedig hosszabb ideig ki van téve a szervezet az egyre emelkedő hőmérsékletnek. A hőstresszre utaló jelek közé tartozik a bágyadtság és az émelygés vagy hányinger.
A birminghani egyetem fiziológiakutatója, Rebecca Lucas azt is hozzátette, hogy a tünetek széles skálán mozognak: az ájulástól a zavarodottságon át egészen a belek és a vesék leállásáig.
A testünk természetes védekezése a meleg ellen, hogy izzadunk, a klímaváltozás következtében emelkedő páratartalom miatt azonban nem tud elpárologni a bőrre kiülő izzadtság emiatt.
A klímaváltozás miatt pedig szélsebesen emelkedik azoknak a napoknak a száma, amikor is sokak számára végzetessé válhat a forróság és a magas páratartalom.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Az extrém hőség mellett a klímaváltozás másik velejárója is igen rosszul eshet
Egy tanulmány szerint már most a klímaváltozás legrosszabb forgatókönyvénél tartunk
MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát
A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.