Világ HVG 2025. február. 19. 07:34

Egy dologban már most meg tudott egyezni Oroszország és Amerika: újra lesz a személyzet a nagykövetségeiken egymás országában

Erről az első körös szaúdi tárgyalások során állapodtak meg.

Az Egyesült Államok és Oroszország kedden megállapodott abban, hogy helyreállítják egymás diplomáciai képviseleteinek normális működését – közölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter (nyitóképünkön), miután magas rangú amerikai és orosz tisztviselők Szaúd-Arábiában tárgyaltak egymással a Reuters beszámolója szerint.

A lépés jelentős enyhülést jelez az Egyesült Államokban működő orosz diplomáciai képviseletekre vonatkozó korlátozások terén, amelyeket a korábbi amerikai kormányok vezettek be az ukrajnai invázió óta.

Az, hogy egy adott külképviseleten hány fő dolgozhat, azért is fontos, mert a diplomáciai fedésben dolgozó kémek is a külképviseletekhez vannak akkreditálva. Minél kisebb a létszám, annál több hírszerzőnek kell „illegálisan” dolgoznia. A diplomáciai fedésben dolgozó kémeket kiutasítják, ha lebuknak, míg az „illegálisokat” rendszerint letartóztatják, és csak fogolycserével szabadulhatnak.

Rubio szerint a felek első lépésként megállapodtak abban, hogy munkacsoportokat neveznek ki, amelyek a képviseletek helyreállításán dolgoznak majd. Szerinte ez a jövőbeni tárgyalások elengedhetetlen feltétele.

A két ország az elmúlt évtizedben többször is kiutasított diplomatákat, és korlátozta az új alkalmazottak kinevezését egymás külképviseletein, így ezeken a nagykövetségeken mára alig maradt személyzet.

Már Oroszország 2022-es teljes körű ukrajnai inváziója előtt is panaszkodtak arra amerikai tisztviselők, hogy csak „ügyintéző jelenlétet” tudnak fenntartani Oroszországban, miután a moszkvai vezetés felső határt szabott az amerikai kiküldetések létszámára, arra kényszerítve Washingtont, hogy bezárja konzulátusait Vlagyivosztokban és Jekatyerinburgban.

Hirdetés