Világ hvg.hu 2024. december. 09. 05:55

Gáza: legalább tizennégyen, köztük gyerekek is életüket veszítették a legutóbbi izraeli légicsapásokban

Az egyik legnagyobb kórházat is támadás érte.

Palesztin egészségügyi tisztviselők szerint legalább 14 ember, köztük gyerekek haltak meg vasárnap Gáza középső részén a légitámadások következtében, északabbra pedig féltucatnyian sérültek meg, amikor egy kórházat ért bombatámadás – írja az AP.

A gázai al-Aksza Mártírok Kórházba közlése szerint az al-Bureij menekülttáborban az egyik vasárnapi légicsapás a földdel tett egyenlővé egy lakóházat, és a halálos áldozatok között hat gyermek és egy nő is van. Hozzátették, pár órával korábban Nuseirat menekülttábort ért támadásban pedig legalább öt ember, köztük két gyermek veszítette életét.

Emellett bombatámadás érte a legnagyobb kórházat Gázavárostól északra, és hat beteg sérült meg, egyikük súlyosan.

Az AP szerint miközben az izraeli hadsereg folytatja az offenzíváját a Hamász fegyveresei ellen Gáza északi részén, a palesztinok, akik ott maradtak, szinte teljesen el vannak vágva a terület többi részétől a növekvő humanitárius válság közepette.

(Kiemelt kép: Emberek sétálnak a Nuseirat menekülttábort ért támadás után a törmelékek között 2024. december 7-én. )

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. március. 27. 06:30

„Nem akarom, hogy lehúzzanak ebbe a posványba” – Toroczkai szerint fenyegeti, zsarolja a Mi Hazánk képviselőit a két nagy párt

A Fidesz az utóbbi hetekben rámozdult a Mi Hazánk szavazóira. A kiélezett Tisza-Fidesz versenyben nagyon felértékelődött Toroczkai Lászlóék pártja, királycsinálók is lehetnek 2026-ban. Mi lesz a Mi Hazánk stratégiája a következő bő egy évben, vannak-e a párhuzamok a 2015-ös Jobbikkal, és mire játszhat a Fidesz? Erről beszélgettünk a párt elnökével és más, a témára rálátó megszólalókkal.