Újra bevonult az izraeli hadsereg Gázába
A Gázát kettéválasztó Necarim-tengely területéről február 9-én vonultak ki az izraeli katonák, most visszatértek.
A Gázát kettéválasztó Necarim-tengely területéről február 9-én vonultak ki az izraeli katonák, most visszatértek.
Az amerikai kormányzat egy napon belül utasította el az Egyiptom által készített gázai rendezési tervet. A Palesztina mellett kiálló arab államok Donald Trump radikális ingatlanfejlesztési koncepciójára válaszul álltak elő saját javaslattal, ami már teljesen szakítana a Hamásszal. Az egyiptomi koncepció támogatottsága azonban arab viszonylatban sem teljes körű.
A Hamász állítólagos döntése a Kairóba látogató Hamász-delegációra gyakorolt jelentős egyiptomi nyomást követően születhetett.
Donald Trump amerikai elnök szerint a Hamász által fogva tartott izraeli túszok közül valójában már sokan meghaltak.
Az amerikai elnök ingatlanfejlesztésként adta elő tervét az övezet megszerzésére.
Donald Trump amerikai elnök Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt fogadta a Fehér Házban.
Nem kétséges, hogy a szabadulók között lesznek olyanok, akik ugyanott folytatják az erőszakot, ahol abbahagyták, vagy még erőszakosabbá válnak. De olyanok is vannak, akiknek teljesen megváltozik a viszonyuk az izraeliekhez és Izraelhez is. Sokszor egyetlen gesztus is elég a változáshoz. Van olyan palesztin kollégám, aki a börtönben megnézte a Schindler listáját – ez indította el a békeaktivistává válás útján, aki képes és akar az izraeliekkel együtt dolgozni a mindenki számára jobb jövőért. Vélemény.
Romi Gonent, Emily Damarit és Doron Steinbrechert közel másfél év gázai fogság után ölelhette újra át a családja.
Szombat hajnalban az izraeli kormány jóváhagyta a tűzszüneti megállapodást a Gázai övezetben és a túszalkut. A megállapodást 24 kormánytag támogatta, nyolc ellene szavazott.
Ez még nem a végső döntés, a testület ajánlását követően még a teljes kormánynak is támogatnia kell ahhoz, hogy életbe lépjen.
Ünnepségek zajlanak Gázában.
Nem bújhatunk el egymás elől, nem élhetünk külön-külön életeket – üzeni Korányi Eszter és Rana Szalman, a Harcosok a Békéért nevű izraeli–palesztin civil szervezet két társvezetője. Tizenöt hónapja próbálják a legnagyobb válságban is fenntartani a kommunikációt és képviselni a megbékélés hangját.