Világ hvg.hu 2024. december. 05. 20:17

Lemondott az Amnesty International izraeli szervezetének elnöke a népirtásról szóló jelentést követően

A nemzetközi emberjogi szervezet helyi, izraeli részlegének elnöke és két igazgatósági tagja lemondott, miután kétségbe vonta a nemzetközi szervezet népirtásról szóló jelentését. Közleményükben azt írták, az nem bizonyítja a népirtási szándékot. Az ad különös súlyt a nemzetközi jelentésnek, hogy abban először mondta ki egy jelentős emberi jogi szervezet, hogy a 14 hónapja tartó konfliktus a Gázai övezetben népirtásnak minősül.

Az Amnesty International izraeli részlegének elnöke és két vezetőségi tag lemondott az emberi jogi szervezet jelentése miatt, amely népirtással vádolja Izraelt a Gázai övezetben. Daniil Brodsky és a vezetőségi tagok csütörtökön mondtak le, miután a helyi szervezet közleményben közölte, hogy a jelentés „nem bizonyította kétséget kizáróan a népirtás szándékát”.

A nemzetközi szervezettől különálló jótékonysági szervezetként működő helyi részleg szerint mindazonáltal fennállt a gyanú, hogy Izrael „a nemzetközi jog széles körű megsértését” követte el, ami „felérhet az emberiség elleni bűncselekményekkel és etnikai tisztogatással” – számolt be a The Guardian.

Az Amnesty International jelentése szerint Izraelnek a Hamász ellen a Gázai övezetben folytatott háborúja a nemzetközi jog szerint népirtásnak minősül – írta a Reuters.

A Gázai övezetben 2023 októbere és 2024 júliusa között történteket vizsgáló, csütörtökön közzétett 296 oldalas jelentés megállapította, hogy Izrael „folyamatosan és teljes büntetlenséggel (…) szabadította a poklot” az övezet 2,3 millió lakosára, megjegyezve, hogy a Hamász által 2023. október 7-én izraeliek ellen elkövetett „atrocitások”, amelyek a háborút kiváltották, „nem igazolják a népirtást”.

Izrael „a népirtásról szóló egyezmény értelmében tiltott cselekedeteket követett el, nevezetesen gyilkosságot, súlyos testi vagy lelki sérüléseket, valamint a gázai palesztinok számára olyan életkörülmények szándékos előidézését, amelyek a fizikai megsemmisítésüket célozzák”, azzal a „konkrét szándékkal, hogy elpusztítsa a palesztinokat” a területen – áll a jelentésben.

Míg a kiadványt a palesztinok és a humanitárius csoportok nagyrészt üdvözölték, Izraelben dühvel fogadták. “A szánalmas és fanatikus Amnesty International szervezet koholt jelentést készített, amely teljesen hamis és hazugságokon alapul” – nyilatkozta az izraeli külügyminisztérium.

Ez az első alkalom, hogy az Amnesty egy még folyamatban lévő konfliktus során kijelenti, hogy az egyik fél népirtást követett el.

Az 1948-as népirtásról szóló egyezmény, amelyet a náci holokausztban elkövetett tömeges zsidógyilkosságok nyomán hoztak, a népirtást úgy definiálja, mint “olyan cselekményeket, amelyeket egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges elpusztítása céljából követtek el”.

Nyitóképünkön gyerekek nézik a pusztítást egy izraeli csapást követően a Gázai övezet középső részén lévő Nuseirat menekülttáborban 2024. november 7-én, az Izrael és a Hamász palesztin fegyveresek között zajló háború közepette. Fotó: AFP / Eyad Baba

Újabb izraeli túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben

Itaj Szvirszkit tavaly október 7-én rabolták el a Hamász terroristái.

Hirdetés