Világ hvg.hu 2024. november. 17. 19:55

Tízezres ellenzéki tüntetés volt Pozsonyban a Fico-kormány ellen

A szlovák ellenzék a rendőri túlkapásokra hívta fel a figyelmet és összefogna Robert Fico ellen.

A bársonyos forradalom 35. évfordulóján tüntetett az ellenzék Pozsonyban, a Szlovák nemzeti felkelés terén vasárnap – írja az Új Szó. František Mikloško (KDH) a kormányt élesen bírálta, szóvá tette, hogy kormánypárti politikusok Oroszországba utaztak tárgyalni.

A tüntetés elején egyperces néma csenddel emlékeztek a Kassán történt rendőri túlkapás áldozatára.

Alojz Hlina, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) politikusa arra hívta fel a figyelmet a beszédében, hogy a gazdaság az összeomlás felé tart, a populizmus pedig romba döntheti Szlovákiát. Felszólalt Ivan Korčok, a Progresszív Szlovákia (PS) új tagja is, aki a pártok közötti toleranciát és együttműködést sürgette. A liberálisokat és konzervatívokat arra kérte, „fogjanak kezet Szlovákia megmentése érdekében”.

Michal Šimečka szintén az összefogás szükségességét emelte ki beszédében. „Le kell küzdenünk minden személyes és ideológiai ellentmondást közöttünk, hogy közösen nyerjük meg a választásokat és jobb kormányt hozzunk létre” – szögezte le a PS elnöke. „A szabadság továbbra is a legértékesebb dolog, amink van. Azoknak köszönhetjük, akik 35 évvel ezelőtt a hidegben álltak ki érte, nem tudva, hogy megverik-e vagy börtönbe vetik-e őket” – emlékeztetett. Hozzátette: „Az idő azoknak a politikusoknak kedvez, akik eltűrik a rendőri brutalitást, és akiket még egy védtelen ember halála sem rendít meg.”

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.