A republikánus elnökjelölt az egyenes válaszok helyett újra beleszállt demokrata riválisába.
Donald Trumpot az egészségi és szellemi állapotáról faggatták riporterek a detroiti repülőtéren, ahova pénteken érkezett meg. A 78 éves volt elnök és republikánus elnökjelölt kerülte az egyenes válaszokat – írja a CNBC.
„Igen, az egészségügyi dokumentációm – az elmúlt négy évben öt vizsgálatot végeztem el. Megvan az összes” – fogalmazott a 78 éves Trump, hozzátéve, hogy korábban kétszer is elvégezte a kognitív teszteket, és „jelesre vizsgázott”.
Trump ezután demokrata ellenfelére, Kamala Harrisre terelte a szót. „Látni akarom, ahogyan ő is megcsinál egy kognitív tesztet, mert nem tudná megcsinálni, mert nem született okosnak” – jelentette ki, majd elsétált.
A republikánus elnökjelölt augusztusban még azt mondta a CBS Newsnak, hogy „nagyon szívesen” kiadná orvosi adatait, de a stábja ezt azóta sem tette meg.
Trump az Egyesült Államok történetének legidősebben megválasztott elnöke lenne, amennyiben győzne a november 5-i választáson, a 60. életévét vasárnap betöltő Kamala Harris pedig az elmúlt hetekben fokozta is az ellenfele egészségi állapotára irányuló támadásokat. Joe Biden elnökjelölti visszalépése előtt egyébként éppen Trump volt az, aki folyamatosan gerjesztette a 81 éves hivatalban lévő elnök egészségi és szellemi állapota körüli aggályokat.