Világ hvg.hu 2024. május. 28. 10:04

Egymásnak odaszólogatva tettek hitet Washington és Peking képviselői a párbeszéd fenntartásának fontossága mellett

A kínaiak az országuk és a szomszédaik közötti vitába való amerikai beavatkozást sérelmezték, Washingtonnak meg az a baja, hogy Kína mostanra rendszeresen végez hadgyakorlatokat Tajvan körül.

Kína és az Egyesült Államok konzultációkat tartott tengeri ügyekben, és ezeken mindkét ország egyetértett abban, hogy a kockázatok kezelése érdekében fenntartják a párbeszédet – közölte a kínai külügyminisztérium kedden.

A közlés szerint megállapodtak abban is, hogy „elkerülik a félreértéseket és a téves számításokat”.

A külügyminisztérium közlése szerint Kína komoly aggodalmát fejezte ki az Egyesült Államok közeli vizeken történő „jogsértései és provokációi” miatt, és felszólította Washingtont, hogy „tartózkodjon a Kína és szomszédai közötti vitákba való beavatkozástól, illetve attól, hogy a tengert használja Kína ellenőrzésére”. A minisztérium hozzátette: az Egyesült Államoknak azonnal fel kell hagynia a „tajvani függetlenségi” erők támogatásával.

A történtek előzménye, hogy hétfőn ismételten az amerikai törvényhozás képviselőinek egy delegációja látogatott Tajvanra, az ilyen jellegű diplomáciai lépésekre pedig Peking idegesen szokott reagálni. Legutóbb, amikor Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata házelnöke tett látogatást Tajpejben, a kínaiak válaszként grandiózus hadgyakorlatba kezdtek a sziget környékén.

Most sem történt nagyon más, csak a sorrend módosult kissé. Peking ezúttal azt vette provokációnak, hogy Tajvanban egy, a szárazföldi Kínával szemben kritikus politikust, Laj Cseng-tőt választottak meg elnöknek, erre válaszként jött a hadgyakorlat, és a kínai fenyegetéssel szembeni szolidaritás kifejezéseként érkezett az amerikai delegáció.

Bár az MTI a bokros közszolgálati teendői közepette nem jutott el odáig, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma által tegnap kiadott közleményt is szemlézze a fenti találkozóról, azért mi a paritás jegyében csak idéznénk belőle. A külügyminisztérium Kína-ügyi megbízottja, Mark B. Lambert közölte, hogy az USA elkötelezte magát a nemzetközi tengerjog és a hajózási szabadság fenntartása mellett, illetve Lambert kijelentette, hogy fontos Washington számára a Tajvani-szoroson átívelő béke és stabilitás fenntartása. Ezen utóbbi szempontjából pedig meglehetősen aggasztónak találja, hogy a kínai hadsereg pont ide jár rendszeresen hadgyakorlatozni.

Miért olyan fontos Tajvan a nagyhatalmak játékában?

Kizárt, hogy Nancy Pelosi tajvani látogatása ne lett volna összhangban a Fehér Ház stratégiájával, Washington nagyon is tudatosan kezdte el provokálni azt a Kínát, amely ugyanolyan nagyhatalom akar lenni, mint az Egyesült Államok. Az amerikaiak valószínűleg arra számítanak, hogy Kína nem erőszakkal válaszol a szimbolikus, de barátságtalan lépésre, ami viszont a kínai pártfőtitkár pozícióját gyengíti.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.