Világ MTI 2024. május. 26. 08:46

Ismét párbeszédet ajánlott Kínának a tajvani elnök

A napokban Kína “büntető hadgyakorlatot” tartott a sziget körül.

Ismét párbeszédet szorgalmazott Kínával Tajvan elnöke, Laj Csing-tö a kormányzó Demokratikus Haladó Párt (DPP) gyűlésén vasárnap. Mint mondta, kész hozzájárulni a kölcsönös megértéshez, a megbékélést szorgalmazta, és felszólította Pekinget, hogy osztozzon Tajpejjel a régiós stabilitás fenntartásában. 

Emellett köszönetet mondott az Egyesült Államoknak és azon többi országnak, amely aggodalmának adott hangot a napokban Tajvan körül tartott kínai “büntető hadgyakorlatok” miatt. 

“A nemzetközi közösség nem fogja tűrni egyetlen ország feszültségkeltési kísérleteit sem a Tajvani-szorosban” – tette hozzá Laj Csing-tö. A januárban megválasztott elnök a héten lépett hivatalba, beiktatási beszédében pedig a tajvani demokrácia és szabadság fontosságát hangoztatta, kiemelve, hogy Pekingnek tiszteletben kell tartania a tajvani nép akaratát. 

Válaszul Kína “veszélyesnek” nevezte az államfő szavait, csütörtökön pedig kétnapos, Peking által “büntetőként” aposztrofált hadgyakorlatba kezdett a sziget körül. A Kínai Népköztársaság szakadár tartományának tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és soha nem zárta ki, hogy akár erővel is kész megvalósítani az újraegyesítést. 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.