Világ hvg.hu 2024. május. 15. 17:44

Lesz vita Biden és Trump között, először június 27-én

A két elnökjelölt szeptemberben is vitázik, de a részletekről még meg kell egyezniük.

Trump visszatért
Friss cikkek a témában

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke és kihívója, Donald Trump korábbi elnök is megerősítette, hogy részt vesznek a június 27-én, a CNN által rendezett vitán – erről az AP számolt be. Biden korábban arról beszélt, hogy nem vesz részt olyan vitán, amelyet az elmúlt évtizedekben rendező párton kívüli bizottság rendez, ehelyett azt javasolta, hogy azt a sajtótermékek közvetlenül az elnökjelöltekkel együttműködve szervezzék meg.

Trump a saját közösségi oldalán arról írt, hogy készen áll a vitára, Joe Biden pedig arról beszélt, hogy elfogadta a CNN meghívását június 27-ére. „Most te jössz, Donald. Ahogy mondtad: bárhol, bármikor.” Trump nem sokkal később közölte, hogy ott lesz.

A két félnek még sok részlettel kapcsolatban meg kell egyeznie a vita előtt, korábban éppen erre a célra hozták létre a most a szervezésből kihagyott bizottságot. Kérdés lehet többek között a moderátor személye, valamint a helyszín és a vita szabályai is. Biden javaslata szerint a többi jelöltet – például John F. Kennedy unokaöccsét, Robert F. Kennedy Jr.-t – nem hívnák meg a vitára.

Hirdetés