Világ MTI 2023. november. 22. 07:44

Orosz segítséggel lőhették fel az első kémműholdjukat az észak-koreaiak

A lépés hatására Dél-Korea részlegesen felmondta a két ország közötti feszültség csökkentése érdekében 2018-ban kötött katonai egyezményt.

Orosz technikai segítséggel valósult meg az észak-koreai kémműhold pályára állítása – közölték dél-koreai tisztviselők. Szöul már csak azért is juthatott erre a következtetésre, mert a korábbi hasonló észak-koreai próbálkozások rendre kudarcot vallottak és a siker csak Kim Dzsong Un oroszországi látogatását követően következett be.

Han Duk Szu dél-koreai miniszterelnök (képünkön) azt is bejelentette, hogy a kémműhold fellövését követően országa részlegesen felmondja az Észak-Koreával 2018-ban kötött katonai egyezményt, amelyben, többek között repülés- és fegyvermentes zónákban állapodtak meg, illetve felállítottak egy Korea-közi, forródróttal ellátott összekötő irodát is.

A történtek fényében Szöul az egyezmény által eredetileg tiltott megfigyelőrepüléseit újítja fel a közös határ mentén.

Mindeközben a dél-koreai Dzsedzsu sziget kikötőjébe érkezett a Santa Fe nevű amerikai atomtengeralattjáró, egy nappal azt követően, hogy a puszani támaszpontra érkezett a nukleáris meghajtású Carl Vinson repülőgép-hordozó.

A hírt a dél-koreai haditengerészet jelentette be, hozzátéve, hogy szorosabbra fűzik a haditengerészeti kapcsolatokat az Egyesült Államokkal.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.