Világ MTI 2023. november. 06. 14:25

Blinken: „Elértük az izraelieknél, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a minimálisra szorítsák vissza a civil áldozatok számát"

Az amerikai külügyminiszter szerint a humanitárius szüneteknek köszönhetően több segélyszállítmány juthatna be a Gázai övezetbe.

Izrael háborúban
Friss cikkek a témában

Antony Blinken amerikai külügyminiszter közel-keleti körútja Ankarában ért véget, ahol Hakan Fidan török külügyminiszterrel tárgyalt.

Blinken az utóbbi napokban Izraelben, Jordániában, Cipruson és Irakban is járt, hogy a Gázai övezetben zajló háborúról folytasson megbeszéléseket, és megpróbálja átvinni azt az amerikai elképzelést, miszerint az izraeli hadseregnek „humanitárius szüneteket" kellene tartania. „Az egész még folyamatban van. Nyilvánvalóan nincs mindenben egyetértés, de vannak közös álláspontok, amelyeken nyomán együtt tudunk működni" – fogalmazott Blinken.

Törökországba érkezett Antony Blinken, hogy Gázáról tárgyaljon, de Erdogan inkább elutazott máshova

Az amerikai külügyminiszter órákkal azt követően érkezett az országba, hogy a török rendőrségnek könnygázzal és vízágyúval kellett feloszlatnia egy délkelet-törökországi amerikai légibázis ellen vonuló többszázas tüntető tömeget.

Az amerikai tárcavezető reményei szerint a „humanitárius szüneteknek" köszönhetően több segélyszállítmány érhetné el a Gázai övezetet, illetve előrelépés történhetne a Hamász által Izraelből elhurcolt túszok kiszabadítása ügyében is. „Elértük az izraelieknél, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a minimálisra szorítsák vissza a civil áldozatok számát" – hangsúlyozta Blinken.

Török diplomáciai források szerint Hakan Fidan a Blinkennel folytatott tanácskozásán azt kérte, legyen „azonnali" és „teljes" tűzszünet a Gázai övezetben. A török miniszter azt hangsúlyozta, „meg kell akadályozni, hogy Izrael civileket vegyen célba Gázában".

Izrael nyitott a humanitárius szünetre a harcokban, ha az a túszok kiszabadulását eredményezi

Michael Herzog, Izraelnek az USA-ba delegált nagykövete elmondta, hogy csapataik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy elkülönítsék a terroristákat a palesztin civilektől.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.