A vádirat szerint a korábbi elnök és társai bűnszervezetben próbálták megváltoztatni a 2020-as elnökválasztás eredményét.
Miután Donald Trump múlt csütörtökön megérkezett Atlantába, ahol bűnügyi nyilvántartásba vették, majd 20 perccel később kétszázezer dolláros óvadék fejében szabadon is engedték, jövő héten folytatódik az ügy, szerdára ugyanis beidézték a bíróságra a korábbi elnököt és vádlott-társait.
A hivatalos iratokból kiderül, hogy Trumpnak a kora délelőtti órákban kell megjelennie a bíró előtt, majd negyedórás időközönként a vele együtt megvádolt korábbi munkatársainak. A vádirat ismertetése egészen a délutáni órákig tart majd, az első tárgyalási napot pedig 2024. március 4-re tűzték ki.
Ezzel a bíró elutasította Trump keresetét, amelyben azt szerette volna, ha a bíróság csak a jövő évi elnökválasztás után tartja meg az első tárgyalást. Az időpont egybeesik a 2024-es elnökválasztás előtti republikánus előválasztások legaktívabb időszakával, nem sokkal előzi meg az úgynevezett Szuper Keddet, amikor több mint 10 szövetségi államban döntenek elnökjelöltjükről a republikánus választók.
A volt elnököt és társait azzal vádolja Georgia állam Fulton megyéjének kerületi ügyésze, hogy bűnszervezetben próbálták megváltoztatni a 2020-as elnökválasztás eredményét az államban, amikor a többi között az eredmények többszöri felülvizsgálatát próbálták elérni csalások megalapozott gyanújára hivatkozva. A szövetségi vádak szerint az elnökválasztás után az akkor hivatalban lévő elnök próbálta akadályozni a hatalomátadást utódjának.
Múlt héten mind a 19 vádlott jelentkezett a Fulton megyei börtönben, ahol bűnügyi nyilvántartásba vették őket, az emlékezetesre sikeredett börtönfotók azonnal be is járták az internetet, Trump például ezzel a képpel tért vissza a Twitter/X-re.
A korábbi elnök ellen összesen 4 bűnvádi eljárás indult április és augusztus között, kettő szövetségi szinten, kettő pedig egy-egy államban, ezekről itt írtunk részletesen:
Ez az a négy ügy, amellyel fogást akarnak találni Trumpon
Egy pornószínésznőnek a kampánypénzből kifizetett hallgatási díj, szigorúan titkos iratok rejtegetése, szándékos hazudozás a választási eredmény befolyásolása érdekében, egy fura telefonhívás - röviden ezek azok az esetek, amelyekkel kapcsolatban négy külön eljárásban emeltek vádat Donald Trump volt elnök ellen.