A gyanúsítottat már korábbról is ismerték a rendőrök, ugyanis tavaly állítólag egy pöröllyel bántalmazta a barátnőjét.
Az észak-karolinai rendőrség keresi azt a férfit, akit azzal vádolnak, hogy meglőtt egy 6 éves kislányt és édesapját, miután kosárlabdájuk a gyanúsított udvarára gurult – írja a BBC. A lövöldözésnek volt két másik áldozata is, egy felnőtt férfi és egy nő. A rendőrség szerint a gyanúsított, a 24 éves Robert Louis Singletary továbbra is szabadlábon van. A férfi ellen négyrendbeli emberölés kísérlete miatt indult eljárás. A gyanúsított korábban már ismert volt a rendőrség előtt, mivel állítólag decemberben egy pöröllyel bántalmazta a barátnőjét.
A Gaston megyei rendőrségre először helyi idő szerint kedden 19:44-kor érkezett segélyhívás a lövöldözés miatt. A nyomozók később arról számoltak be, hogy egy hatéves gyermek és az apja is súlyosan megsérült. Az egyik golyó egy felnőtt nőt súrolt, egy második felnőtt férfit pedig meglőttek – közölték.
Egy szomszéd azt mondta újságíróknak, hogy a lövöldözés azután bontakozott ki, hogy egy kosárlabda begurult a gyanúsított udvarára. A rendőrség szerint a gyanúsított bement a házába, és egy fegyverrel jött ki, majd válogatás nélkül lövöldözni kezdett a szomszédokra.
A sérült gyermek azóta egy helyi hírcsatornának adott interjúban beszélt a történtekről. Őt az arcán érte a lövés, míg édesapját továbbra is kórházban kezelik, mivel neki a tüdeje és a mája is megsérült.
Az utóbbi időben több hasonló eset is történt, Texasban két pomponlányra lőttek rá, amiért rossz autóba szálltak be, New York államban egy 20 éves nőt öltek meg, mert a barátja rossz helyen kanyarodott be az autójukkal, Missouriban pedig egy 84 éves férfi lelőtt egy 16 éves fiút, pedig ő csak eltévesztette a házszámot.