Világ MTI 2023. április. 03. 05:14

Vereséget szenvedett Sanna Marin pártja a finnországi választásokon

A győztes Nemzeti Szövetségnek túl alacsony a támogatottsága ahhoz, hogy egyedül alakítson kormányt.

Petteri Orpo (képünkön) volt pénzügyminiszter, az ellenzéki jobbközép Nemzeti Szövetség vezetője bejelentette pártja győzelmét a vasárnapi finn parlamenti választáson, az eddigi kormányfő, Sanna Marin pedig elismerte választási vereségét.

Az 53 éves Petteri Orpo híveihez intézett beszédében úgy fogalmazott, hogy erős mandátumot kaptak politikájuk megvalósításához.

A voksok 97,7 százalékos feldolgozottsága mellett pártja 20,7 százalékos támogatottságot, és ezzel 48 mandátumot szerezhet a 200 fős törvényhozásban. Második helyen a bevándorlásellenes Finnek (korábban Igazi Finnek) végeztek a voksok 20,1 százalékával (46 mandátum), míg a jelenlegi miniszterelnök, Sanna Marin pártja, a baloldali finn Szociáldemokrata Párt (SPD) 19,9 százalékot szerzett (43 mandátum).

„Az eredményből kiindulva, a Nemzeti Szövetség vezetésével fognak zajlani a Finnország új kormányának megalakítását célzó tárgyalások” – hangsúlyozta Orpo.

A három legerősebb párt 20 százalék körüli eredményével egyik politikai erő sem lesz képes egyedül kormányt alakítani. Mindazonáltal a legtöbb szavazatot szerző párt vezetője kap hagyományosan elsőként kormányalakítási megbízást.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.