Egy forrás szerint a tárgyalások jelenleg is zajlanak.
Jake Sullivan (képünkön), a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója bizalmas megbeszéléseket folytatott magas rangú orosz tisztviselőkkel, és megerősítette, hogy Washington és Moszkva között továbbra is nyitva állnak a kommunikációs csatornák – írja a Guardian.
A New York-i Economic Clubban hétfőn tartott rendezvényen Sullivan azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak és az ukrajnai háború által érintett minden országnak „érdekében áll” a Kremllel való kapcsolattartás. Aminek a lényegét úgy foglalta össze, hogy megpróbálták csökkenteni a nukleáris fegyverek bevetésének lehetőségét. Mindazonáltal Sullivan ragaszkodott ahhoz, hogy a tisztviselők „tisztában vannak azzal, hogy kivel van dolgunk", és elmondta a jelenlévőknek, hogy az Egyesült Államoknak „kötelessége az elszámoltatásra törekedni”, és ígéretet tett arra, hogy nemzetközi partnerekkel együttműködve „felelősségre vonják az Ukrajnában elkövetett súlyos és groteszk háborús bűnök elkövetőit azért, amit tettek”.
That concludes today's program. Thank you @JakeSullivan46 and @BobHormats for joining us!
— The Economic Club of New York (@EconClubNY) November 7, 2022
__#ECNYSullivan pic.twitter.com/dJIVSditl6
A Fehér Ház, amely eddig ügyelt arra, hogy ukrán részvétel nélkül ne tegyen diplomáciai lépéseket Ukrajnával kapcsolatban, nem cáfolta a tárgyalásokat.
Sullivan mindezekről azt követően beszélt, hogy a Wall Street Journal a múlt héten megírta, hogy az amerikai nemzetbiztonsági kormánytisztviselő tárgyalásokat folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadóival azzal a céllal, hogy csökkentsék az ukrajnai háború nukleáris konfliktussá való eszkalálódásának kockázatát. A lap szerint Sulliuvan az elmúlt hónapokban bizalmas beszélgetéseket folytatott Jurij Usakovval, a Kreml tanácsadójával és Nyikolaj Patrusevvel, az orosz biztonsági tanács titkárával, Sullivan kollégájával, amelyeket nem hoztak nyilvánosságra.
A Fehér Ház szóvivője, Karine Jean-Pierre később elmondta, hogy fenntartják maguknak a jogot arra, hogy kapcsolatba léphessenek Moszkvával az USA-t érintő kérdésekben. Ez több alkalommal is megtörtént az elmúlt hónapok során és ezen egyeztetések alatt a hangsúly a kockázatcsökkentésen és az amerikai-orosz kapcsolatokon volt.
Egy másik, névtelenül nyilatkozó forrás azonban a Reutersnek azt mondta, hogy a tárgyalások most is folyamatban vannak.
Ugyanakkor kérdéses, hogy mennyit használt a két ország közötti kapcsolatoknak Jevgenyij Prigozsin hétfői bejelentése, miszerint a Wagner-vezér korábban is beavatkozott az amerikai választásokba, és eztán is terveiben áll ilyesmit tenni.