Nem az ismerkedés segítése a cél: ha összébb húzódnak az emberek, akkor egész emeleteket is le lehet zárni az irodaépületekben. Ahol persze a fűtést is korlátozzák majd.
Energiatakarékossági megfontolásokból korlátozzák a fűtést Írországban a középületekben, az ott dolgozókat pedig arra kérik, húzódjanak összébb, hogy az irodaépületekben egész emeleteket lezárhassanak - jelentette be Eamon Ryan, az energiaügyekért is felelős miniszter kedd este, a kormány több tagjának megbeszélését követően. A kormány a tervek szerint még a héten hivatalosan jóváhagyja a tervezett intézkedéseket.
Ryan közlése szerint a maximális hőmérsékletet a fűtési szezonra 19 Celsius-fokban határozták meg a középületekben. A folyosók lezárásának szintén az a célja, hogy spóroljanak a fűtéssel. Eamon Ryan kulcsfontosságúnak nevezte, hogy csökkentsék az energiafogyasztást, és hangoztatta, hogy az első lépést ehhez az állami szektorban kell megtenni.
Az ír kormány várhatóan még ebben a hónapban anyagi támogatást is jóváhagy a fogyasztók és a cégek számára is - tette hozzá az energiaügyekért felelős miniszter.