Világ MTI 2022. augusztus. 04. 07:24

Óvodában késelt, legalább egy gyerek meghalt Kínában

A rendőrség szerdán őrizetbe vette a közép-kínai Anfu város óvodájában elkövetett, három halottal járó késeléses támadás gyanúsítottját.

A tájékoztatás szerint a 47 éves férfit mintegy 12 órával a bűncselekmény után találták meg.

A támadás áldozatairól a rendőrség továbbra sem közölt információt, a Global Times című angol nyelvű kínai lap azonban úgy tudja, hogy a halottak között legalább egy gyerek is van.

Kínában az utóbbi években több, halálos kimenetelű támadást követtek el iskolákban, mire válaszul az intézményekben szigorítottak a biztonsági rendszabályokon.

Az ázsiai országban tilos magánszemélynek fegyvert tartania, így a támadások nagyrészét késsel, illetve házilag gyártott robbanószerkezetekkel követik el.

Az utóbbi tíz évben körülbelül 100 gyerek és felnőtt vesztette életét ilyen támadásokban, az elkövetők többnyire egyedül cselekedtek, motivációjukat pedig a hatóságok sok esetben nem tudták kideríteni.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?