Világ hvg.hu 2022. július. 08. 12:01

Felmentették Sepp Blattert és Michel Platinit a korrupciós vádak alól

Az eljárás hét éve indult, az ügyészek azt akarták bizonyítani, hogy a két sportvezető összejátszott a szövetségen belüli választások manipulálására.

Felmentették Sepp Blattert, a FIFA volt elnökét és Michel Platinit, az UEFA volt első emberét a korrupciós vádak alól egy svájci bíróságon.

A két volt futballvezető ellen még 2015-ben indult eljárás, miután kiderült, hogy korábban a FIFA 2 millió svájci frankot fizetett ki Platininek. A kifizetés 2011-ben történt, és kettejük elmondása szerint megelőzte egy „gentleman's agreement”, még 1998-ban. Az ügyészség szerint az események ezen verziója koholmány.

Blatter, miközben az utalást intézte, épp azért kampányolt, hogy újraválasszák a FIFA élére. Platiniről tudni vélik, hogy elnöklése idején döntő befolyása volt a futballszakma európai szavazóira, vagyis a pénzért cserébe el tudta intézni, hogy Európa Blatterre szavazzon.

Az amerikai kormány hét évvel ezelőtt vesztegetés, csalás és pénzmosás gyanújával indította meg a nyomozást ellenük. Blatter erre válaszul lemondott. 2015-ben mindkét sportvezetőt nyolc évre eltiltották minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. Ezt később négy évre mérsékelték. Platini azt hangoztatta, hogy a nyomozás egy összeesküvés része, mely azt hivatott megakadályozni, hogy a FIFA élére emelkedhessen.

(Sky News)

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.